Azonnali megoldást kínál a Helyzetből Előnyt Üzleti Találkozó

A Helyzetből Előnyt Üzleti Találkozó olyan égető kérdéseket vesz górcső alá, mint az emelkedő energiaköltségek kezelése, a termelési hatékonyság növelése és megfelelés az egyre sürgetőbb fenntarthatósági követelményeknek. A hazai gyártó és termelő nagyvállalatok vezetői azonnal megvalósítható megoldási javaslatokat kapnak a pécsi Fibula Residence Hotel and Wellnessben november 23-án rendezett találkozón.

A hiánypótló üzleti esemény előadói tudásukkal és tapasztalataikkal hozzásegítik a vállalati vezetőket ahhoz, hogy jelenlegi helyzetükből cégük számára előnyt, profitot kovácsolhassanak. Ezáltal csökkennek a működési kockázataik annak érdekében, hogy megtartsák és megerősítsék üzleti pozíciójukat.

Azonnali megoldást kínál a Helyzetből Előnyt Üzleti Találkozó
Forrás: NBAE

„Sorolni sem kell, hányféle nehézséggel küzdenek napi szinten a cégvezetők. Ezek közül emeljük ki azokat a területeket, amelyekre azt mondhatjuk, megoldásuk nem tűr halasztást. Szakértő előadóink a legtöbb fórummal ellentétben konkrét gyakorlati megoldásokat kínálnak, amelyekkel azonnali eredményeket érhetnek el” – foglalta össze Pallang Zsuzsanna, a Ne Bántsd az Erdőt Egyesület (NBAE) elnöke a rendezvény célját.

Kiss Gyula István, az egyesület fejlesztési vezetője úgy véli, az elmúlt évek eseményei és a média által fókuszba emelt problémakörök elterelik a figyelmet olyan változásokról, amelyek hatásai már a közeljövőben erősen érintik mindennapjainkat. Az egyetlen megoldás az azonnali beavatkozás.

A konferencia a jelen lévő, de rejtett veszélyekre világít rá, támogatást nyújtva a cégvezetőknek az új helyzethez való alkalmazkodásra felkészülhessenek. A kép alatt, részletesen bemutatjuk az előadókat és előadásuk témáját.

Helyzetből Előnyt Üzleti Találkozó

November 23., 8:30–13:30

Fibula Residence Hotel and Wellness

7621 Pécs, Teréz u. 9.

A találkozó fő témái:

Elszálló energia- és működési költségek csökkentése

Termelési folyamatok hatékonyabbá tétele

Bevételi oldal erősítése

Részletes program és jelentkezés az alábbi linken >>

https://www.nebantsdazerdot.hu/helyzetbol-elonyt-uzleti-talalkozo

A rendezvény KARBONSEMLEGES!

MIT JELENT AZ, HOGY AZ ESEMÉNY KARBONSEMLEGES?

Az esemény egy megvalósított karbonvédelmi-projekt által karbonsemlegesítve lett. Ez azt jelenti, hogy a rendezvény közben kibocsátott ÜHG gázok erdővédelmi-program által megkötött szén-dioxid mennyiségéből kiegyenlítésre került.

Vállalati Karbonsemlegesség, Ne bántsd az erdőt
Forrás: NBAE

Megoldások az elszálló energia- és működési költségek megzabolázására?

Petrich Csaba, MNP Mérnökiroda Kft. és a Calidussolar.eu (ügyvezető igazgató)

Ma, mindannyiunk számára kulcskérdés az energia. Meg kell tanulnunk, hogyan valósítható meg az ipari hő előállítása fosszilis energiahordozók nélkül gyorsan és hatékonyan.

Az előadó által vázolt megoldás univerzális, a világ jelenleg leghatékonyabb hőtermelő CSP rendszere, mely zöld energiát biztosít ipari üzemek részére. A károsanyag-kibocsátás nélküli ipari hőenergiát előállító rendszer, DNI tekintetében, a legmagasabb hatásfokkal üzemeltethető.

Fehér Péter, Talajjavító Szövetség (alapító)

Azt a kérdést helyezi középpontba, miként tud értéket termelni a talajjavítás a gyártó, termelő cégek számára. Milyen direkt és indirekt károkat okoz, ha termőföldjeink tovább romlanak?

Azt vallja, a megoldás közelebb van, mint gondolnánk. Ezt igazolja az a magyar, talaj javítására szolgáló projekt, melynek során olyan CSR-programot dolgoztak ki, ami megoldási lehetőséget javasol a gyártóknak.

Hogyan tehetjük hatékonyabbá a termelési folyamatokat?

Kiss Dániel, K3Net Kft. (ügyvezető igazgató)

A folyamatok hatékonyabbá tételének lépéseiről árul el hatékony megoldásokat. Elméleti teóriák helyett megvalósuló, mérhető, konkrét eredményeket ígér. Felvázolja a hatékony vállalati digitalizációs folyamatokat, illetve azt, hogyan kapcsolódik a modern informatikai háttér és a saját fejlesztésű, egyedi szoftverek kombinációja a szervezési, lebonyolítási rutinhoz.

Kiss Gyula István, Hearts in Green Vállalat Zöldépítési Project (fejlesztési vezető), valamint Pallang Zsuzsanna Ne Bántsd az Erdőt egyesület (elnök)

A karbonadó. Előadásukban arra hívják fel a figyelmet, hogy a cégeknek már most el kell kezdeni felkészülni a karbonadóra, ami hamarosan kötelezővé válik. A feladat sürgető, hiszen, akik elodázzák, a mai költségek többszörösével számolhatnak.

De melyek az első lépések, és hová fordulhatnak a vállalatok, ha már a folyamat elején elakadnak? Erre és hasonló kérdésekre kaphatnak választ.

Fischer Norbert, Lanoga Kft. ügyvezető (igazgató)

Egy olyan technológiába nyújt betekintést, melynek alkalmazásával nem veszi ki a gyártásban résztvevő gépet és szakembert a termelésből az új munkatársak képzésénél.

Meggyőződése, hogy a jól technologizált gyártás a versenyképesség kulcsa, a munkatársak hatékony képzése elengedhetetlen. Hogyan tudjuk tapasztalt munkatársak kezében és fejében lévő szaktudást megosztani, egyszerűen taníthatóvá, másolhatóvá tenni?

Megoldások a bevételi oldal erősítésére?

Goodwill Consulting

Immár 18 éve segítik a vállalkozásokat, önkormányzatokat mind a hazai, mind a közvetlen uniós források elnyerésében. Működésük során közel 300 milliárd forint forráshoz segítették hozzá ügyfeleiket.

Az eseményen arra világítanak rá, mire számíthatunk és mire nem az előttünk álló időszakban a pályázati támogatások területén. Az átalakuló pályázati rutinról, a változó felkészülési és elbírálási folyamatokról, kritériumokról informálják az érdeklődőket.

Langmár Zsuzsanna üzleti kommunikációs szakértő, Langmár Kommunikáció Kft. (ügyvezető igazgató)

A PR és a kommunikáció szerepének jelentőségére inti a cégvezetőket. Arra emlékeztet, hogy hamarosan egy újabb, zöld adó bevezetésére kerül sor, amire érdemes időben felkészülni. Vajon miként érintheti ez a vállalat PR- és kommunikációs stratégiáját? Milyen eszközökkel építsük a munkáltatói brandet? A kérdések megválaszolása által megismerhetjük azt a három lépést, amelyek segítségével eredményesen használható a CSR-tevékenység a szakértői státuszépítés során.

Csontos Norbert, Generali Biztosító (fiókvezető)

A felelős cégvezetési kultúra előnyeit veszi számba. Olyan kérdések megválaszolására vállalkozik, mint: mennyibe kerül egy jó dolgozó pótlása? Miként alakíthatok ki maximális lojalitást a dolgozóimban? Hogyan képezzek olyan biztonságos tőkealapot, ami egy kritikus esemény esetén is támaszt nyújt a vállalkozásomnak?

„Felelős cégvezetőként látnunk és értenünk kell, hogy a szervezetünk sztenderd és fenntarthatósági céljait, valamint profitigényét kizárólag a dolgozóinkkal, kulcsembereinkkel karöltve tudjuk elérni – a vezető tanácsadó.

Forrás: Karbonsemleges Vállalat


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.