Az éghajlatváltozásra egyszerű a válasz. De vajon a kapitalizmus megengedi-e ezt? A klímavészhelyzetről szóló vitákban a degrowth mindig is az elefánt volt a szobában; időről időre elismerik, de ritkán beszélnek róla. Pedig lehet, hogy ez az egyetlen megoldás (ha felismerik, hogy a population degrowth, a fogamzásgátlás globális elérhetővé tétele a gazdasági degrowth-nak is alapja – a szerk.).
A világ vezetői Bill Gatesszel a COP21 klímacsúcson, 2015. Bill Gates a geotechnikai megoldások híve.
Fotó: N: Christian Liewig/ABACAPRESS.COM fotója.
A kilátás, hogy elkerüljük mérsékelt világunknak a melegházi pokolba vezető útját, napról napra egyre sötétebbnek tűnik. Azt gondoljuk, hogy a szokásos módon, egy kis bütyköléssel a széleken, minden rendben lesz.
Ez a hozzáállás azt sugallja, hogy a világgazdaság továbbra is növekedhet – és egy kis szerencsével még mindig a 1,5 Celsius-fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedés korlátjának ezen oldalán maradhatunk, ami elszigetel minket a katasztrofális, mindent átható klímaváltozástól.
Ez baromság.
Felejtsük el a 2050-ig megvalósuló nettó nulla kibocsátást: addigra a kocka már tényleg el van vetve. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának 45 százalékkal kell csökkennie ebben az évtizedben, hogy elkerüljük az éghajlati katasztrófát. Eddig csupán fél százalékos csökkenésnél tartunk. Még ha az Egyesült Államok újra a fedélzeten is van, a cél messze. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a gazdaságok világszerte a fosszilis tüzelőanyagokba öntik a helyreállításra szánt pénzt, a jövő útja egyre bizonytalanabbnak tűnik.
A degrowth gondolata nem új. Az 1970-es évek óta hirdetik, mint az egyetlen eszközt, amellyel az emberi tevékenységek bolygónk biofizikai korlátain belül tarthatók: például az ózonpusztulás, a biológiai sokféleség csökkenése, a vegyi szennyezés, a talajromlás és – természetesen – a globális felmelegedés szélsőséges és fenntarthatatlan szintjének megelőzése érdekében.
Az éghajlati vészhelyzet összefüggésében a degrowth mindig is az elefánt volt a szobában; időről időre elismerik, de ritkán beszélnek róla. Hogy miért? Mert összeegyeztethetetlen a szabadpiaci kapitalizmussal, amely életünk és munkánk szinte minden területére begyűrűzött.
Az egyre nagyobb növekedés és az egyre nagyobb profit kilátása nélkül a mai korlátlan kapitalizmus elsorvadna az ágon, és ezért van az, hogy a fenntartható globális gazdasági rendszer egész gondolatát megveti minden megrögzött szabadpiaci hívő. Ez az oka annak is, hogy a technológiai milliárdos Bill Gates és a hozzá hasonlók miért rajonganak a geomérnöki útvonalért, amely a kapitalizmust a gyorsítósávban tartja azáltal, hogy a bosszantó globális felmelegedést a hosszú fűbe rúgja.
Így talán nem meglepő, hogy még az IPCC (Kormányközi Éghajlat-változási Testület) reprezentatív koncentrációs útvonalai (RCP-k) – amelyek a légkörben felhalmozódó üvegházhatású gázok mennyiségére vonatkozó forgatókönyvek tartományát térképezik fel – sem tartalmaznak olyanokat, amelyek a növekedés csökkenését feltételezik.
E hiányosság orvoslására Lorenz Keysser és Manfred Lenzen, a zürichi műszaki egyetem, az ETH kutatói a közelmúltban a Nature Communications című folyóiratban egy sor degrowth-útvonalat tettek közzé. Ezekből kiderül, hogy a gazdasági teljesítmény szándékos csökkentése valójában kevésbé kockázatos, mint a GDP folyamatos növekedésének és a geomérnökségnek a kombinációja. A fejlett gazdaságokban a degrowth a termelés lassulásával járna, amelyet jelentős átállás kísérne a zöld technológiákra, valamint a környezet- és ökológiai védelemre és helyreállításra való sokkal nagyobb összpontosítással.
Ha ezt hatékonyan kezelnék, nem lenne szükség arra, hogy a termelékenység csökkenjen, sem arra, hogy az emberek rosszabbul éljenek. Az egyetemes alapjövedelem és a négynapos munkahét bevezetése viszonylag fájdalommentessé tenné az átmenetet. Persze, egy minden évben új okostelefon-modell nem jöhetne szóba, de vajon tényleg hiányozna-e nekünk?
A tanulmány szerzői nem váratlanul állapítják meg, hogy a globális degrowth program elindításának legnagyobb akadálya a politikai akarat. Amint arra helyesen rámutatnak, a degrowth gondolata olyan mélyen gyökerező gondolkodásmódokat, kultúrákat, értékeket és hatalmi struktúrákat kérdőjelez meg, amelyeket nehéz, ha nem lehetetlen megváltoztatni. A szerzők szerint ez valószínűleg csak úgy érhető el, ha alulról felfelé irányuló nyomásgyakorlással, olyan nagy horderejű társadalmi mozgalmak révén, mint az Extinction Rebellion.
És természetesen biztosítani kell, hogy a legkiszolgáltatottabbak számára a gazdasági hatásokat enyhítsük. Még abban a valószínűtlen esetben is, ha a politikusok meggyőződnek a GDP csökkentésének szükségességéről, döntő fontosságú, hogy ezt milyen módon valósítják meg. Ahhoz, hogy mindenkit a fedélzeten tartsunk, és hogy valóban igazságos legyen, igazságosnak és méltányosnak kell lennie – és annak is kell látszania. A társadalmi-gazdasági változásokat globális szinten kellene megtárgyalni és végrehajtani, a gazdagabb államok fogyasztásának csökkentését a legszegényebb nemzetek fogyasztásának növekedésével kompenzálva.
Számos tanulmány kimutatta, hogy az energiafelhasználás és a GDP alacsonyabb szintje mellett is fenntartható a magas életminőség és a jobb jólét. Ennek ellenére továbbra is óriási feladat a globális közösséget rávenni arra, hogy a pokolbéli növekedésről gyorsan áttérjen egy fenntartható, stabil állapotra.
A világjárvány mélységeiből lassan kilábalva, amely során a kibocsátás mintegy hét százalékkal csökkent, a globális közösség válaszúthoz érkezett. Ráléphet arra az útra, amely lehetővé teszi, hogy a növekedés előre törjön, vagy átrendezheti a társadalmat és a gazdaságot, hogy a növekedés lefelé tartó pályára álljon. Jelenleg úgy tűnik, hogy minden pénz az előbbi mellett szól, annak ellenére, hogy ez azt jelenti, hogy hátat fordítunk annak, ami szinte biztosan az utolsó, legjobb esély az éghajlati vészhelyzet kezelésére.
Ha a folyamatos, korlátlan növekedés mellett döntenénk, szélesre tárnánk az ajtót azok előtt, akik meg vannak győződve arról, hogy csak a technikai bütyköléssel lehet a globális felmelegedést kordában tartani. És ha mindez rosszul sül el, akkor gyermekeinket és az ő gyermekeiket egy egyre inkább kifosztott és rosszindulatú világban, hóviharos hőmérsékletben, vízbe fulladt városokban és egy olyan társadalomban fogjuk eltartani, amely már nem működik.
Szerző: Bill McGuire
Bill McGuire az UCL geofizikai és éghajlati veszélyek professor emeritusa. Legutóbbi könyve, a “SKYSEED”, egy ökothriller a rosszul sikerült klímatechnológiáról, szeptember 28-án jelenik meg.
Forrás: Prospec
Nemnövekedés – Degrowth Magyarországon
Euro Árfolyamok
A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.
