A KÖVET egyik leginnovatívabb szellemi terméke a Valóban Felelős Vállalat (VFV)-modell, amelyet 2005-2007 között dolgozott ki dr. Tóth Gergely főtitkár, az Európai Unió Leonardo Programjának támogatásával.
A könyvben és filmen is megjelent anyagokat azóta 7 nyelvre fordították le, több egyetem és főiskola alkalmazza az oktatásban. A modell következetes alkalmazására a vállalatfejlesztésben, illetve részletes, ilyen szempontú kutatásra eddig még nem került sor. A VFV öt szempont alapján értékeli a vállalkozásokat (szállítás, igazságosság, ökonomizmus, méret, termék), összehasonlítva a „normál üzletmenet” szerint működő vállalatokkal.
2015-ben öt díjat adtak át. A díjak és a díjazottak:
- A 2015 Legkiválóbb CSR Megoldása díjat a DENSO Gyártó Magyarország Kft. „KÉPES – Közösségi értékteremtés Székesfehérváron” című programnak ítélte oda a zsűri.
A Közösségi Értékteremtő Program Együtt Székesfehérvárért (KÉPES) – célja, hogy segítse a helyi közösség mindennapjait, támogassa a jövő nemzedékek fejlődését. A választás a székesfehérvári önkormányzati fenntartású óvodák vizesblokkjainak felújítására esett. A program három éve alatt összesen 8 óvoda 43 vizesblokkja szépült, illetve szépül meg. A teljes program egyedülálló partnerségre épül: a kezdeményezések 21 vállalati partner, a székesfehérvári Önkormányzat, illetve 8 részt vevő óvoda vezetői és szülői munkaközösségei összefogásában valósulnak meg. - A 2015 Valóban Felelős Vállalata díjat a Katica Tanya Élményközpont kapta.
A Kaposvár melletti Katica Tanya, mint turisztikai szolgáltató célja, hogy urbanizálódó, fogyasztásorientált világunk polgárait visszacsábítsák a természetbe, hogy érezzék a fű selymességét, hallják a madarak hangját és aktívan töltsék szabadidejüket. Missziójuk, hogy a hozzá érkező látogatók ökológiai lábnyoma kisebb legyen, mint ha otthon maradtak vagy máshova mentek volna. - a Legkiválóbb Felelős Foglalkoztatási Megoldás díjat a Nestlé Hungária Kft. a „Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért” című programja érdemelte ki.. A program az üzleti szektoron, a kormányzaton és az oktatáson átívelő összefogás, annak érdekében, hogy a fiatalok a megfelelő tudással és készségekkel felvértezve vágjanak neki a munka világának, és így hozzájáruljanak a magyar gazdaság versenyképességéhez és növekedéséhez. A program négy lépcsőből áll: 1) a munka világára való felkészítés; 2) valós munkatapasztalat szerzése; 3) 30 év alattiak munkavállalásának támogatása; 4) összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért partnerprogram keretében.
Már a kezdeményezés első évében több mint 200 állást és 122 gyakornoki pozíciót biztosítottak Magyarországon. - a Társadalmi Vállalkozás Különdíjat a Nézz Más Szemmel Nonprofit Közhasznú Kft. kapta. A cég alapvetően rehabilitációs szemléletmódjára, a társadalmi felelősségvállalás gondolatára, valamint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására hívja fel a társadalom figyelmét. Céljuk a megváltozott munkaképességű munkatársak képességeinek kibontakoztatása mellett magas szintű szolgáltatásokat tudjanak nyújtani vendégeik számára.
- a Közönségdíjat a CSR Piac látogatók szavazatai alapján a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. „A megváltozott helyzet csak rugalmasság kérdése” intézkedése kapta. A Grundfos a világ vezető szivattyúgyártójaként alapítása óta elkötelezett a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása iránt, a magyarországi gyáregységekben már 2001 óta rehabilitációs részleg működik, ahol jelenleg több mint száz munkatársat alkalmaznak, elsősorban gyártósori operátorként. A Grundfos rugalmas hozzáállással, a tehetséges megváltozott munkaképességű dolgozók számára belső fejlődési- és karrierlehetőségekkel igyekszik motiválni a munkavállalókat, és törekszik a nyílt munkaerő-piaci rehabilitációs foglalkoztatásának népszerűsítésére.
Forrás: CSRpiac 2015
Azóta kiderült, a valóban felelős vállalat ott kezdődik, hogy fenntartható, azzal pedig együtt jár a karbonsemlegesség! (a szerk.) https://fenntarthato.bocs.eu