iCC brand www.youandicc.org!

A világszerte történelmi jelentőségűnek tekintett párizsi klímacsúcs múlt hét elején kezdetét vette.

A jelenleg is tartó nemzetközi tárgyalások eredménye december 11-én válik ismertté, így az érdemi megállapodást szorgalmazók még hét napig adhatják le klímavoksaikat. A dolgok jelenlegi állása alapján úgy fest, minden okunk meglehet arra, hogy bízzunk annak az ügynek a sikerében, amelynek előmozdításáért – közel kétszázezer honfitársunkkal együtt – Ön is felemelte a hangját.

Kérem, amennyiben az Ön környezetében vannak olyanok, akikről úgy gondolja, hogy ők is szívesen vennének részt egy valóban történelemformáló megállapodás aktív szorgalmazásában, ossza meg velük a klímaváltozásról szóló rövidfilmünk, az Élő Bolygónk honlap és Facebook-oldalunk elérhetőségeit.

Szíves figyelmébe ajánlom honlapunk nemrégiben frissült „személyes üzenet” című menüjét is, melyben immár mintegy harminc jeles személyiség, köztük közismert színészek, zenészek, sportolók, tudósok, mondják el hitvallásukat környezetünk és éghajlatunk védelmével kapcsolatban.

Eddigi cselekvő kiállását megköszönve tisztelettel üdvözli:

Áder János


A ClimeNews – Hírportál számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlatról, a természetről és a szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.
Legyen a ClimeNews - Hírportál Támogató Tagja! A független médiát olvasóink zöme a ClimeNews digitális és ingyenes tartalmaiból is tájékozódik. A klímaváltozás felgyorsult és a kapcsolódó események megsűrűsödtek! Annak érdekében, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon még több információval szolgáljuk ki olvasóinkat, támogasson minket rendszeres vagy egyszeri hozzájárulással! Köszönjük. Lépjen a támogatói oldalunkra.
ClimeNews TÁMOGATÁS


Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.