Újabb környezetvédelmi intézkedéseket helyeztek kilátásba Kínában
Peking dugódíj bevezetésére készül, a központi kormány pedig a jövőben kártérítések megfizetésére fogja kötelezni a környezetet szennyező vállalkozásokat és magánszemélyeket – jelentették be a kínai fővárosban.
A pekingi önkormányzat közlekedési bizottságának vezetője kijelentette a helyi médiában, hogy a közúti közlekedés további szabályozását készítik elő, és intézkedéseikkel például az eltérő idejű munkakezdést is ösztönözni kívánják. Egyes területeken, egyelőre kísérleti jelleggel, a dugódíj bevezetése is szóba került – közölte Csou Cseng-jü.
A 21 milliós kínai főváros útjain immár megközelítően 5,6 millió autó fut, ami azt jelenti, hogy a város úthálózatának hosszára vetítve egy autóra átlagosan 18,3 négyzetméter jut. Ez nem sokkal nagyobb egy parkolóhelynél – jegyezte meg Csou a legfrissebb adatokat idézve.
A fővárosban időről időre előforduló súlyos szmoghelyzetre utalva a Hszinhua hírügynökség összeállításában rámutatott, hogy a forgalomkorlátozó intézkedések ellenére a szmogért, illetve a légszennyezésért 31 százalékban a járművek károsanyag-kibocsátását tartják felelősnek.
A kínai központi kormány csütörtöki üléséről kiadott közlemény szerint a levegő-, illetve környezetszennyezés kérdése a kabinetben is téma volt. Bejelentették, hogy egyelőre kísérleti jelleggel néhány tartományban a helyi kormányzatok számára lehetővé teszik a környezetet károsító vállalatok és magánszemélyek kártérítésre kötelezését, ami nem azonos a szabálysértésekért kiszabható bírságokkal.
A tervek szerint a rendszer, amelynek részletei még kidolgozásra várnak, 2018-ra válhat országossá. Alanyai mindazok, akiket levegő-, víz-, és talajszennyezésben vétkesnek találnak, illetve felelősségük a növényzetben és az állatvilágban okozott károkban megállapítható.
A kínai média e bejelentésekkel egy időben hozta nyilvánosságra, hogy Kínában 2014-ben csaknem 26 900 pneumokoniózisos megbetegedést regisztráltak, 14 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Pneumokoniózisról akkor beszélnek, ha a légzőrendszer valamilyen megbetegedése a levegőben lévő káros részecskék, vegyületek és a por tartós belélegzése miatt alakul ki.
Az állami egészségfelügyelet statisztikája szerint a foglalkozási megbetegedések 90 százalékát a porártalom idézi elő. Az érintettek több mint 62 százaléka a szén- és színesfémbányászatban, illetve -feldolgozásban dolgozik.
Forrás: Peking, 2015. december 4., péntek (MTI)