Itt az utolsó figyelmeztetés a katasztrófa elkerüléséhez

Vészjósló figyelmeztetést tett közzé egy tudóscsoport az év végén tartandó párizsi klímacsúcs előtt. A világ vezetőinek drámai döntéseket kell hozniuk ahhoz, hogy az emberiség elkerülje a légkör végzetes felmelegedését. Az intézkedések nem lennének olcsók.

Itt az utolsó figyelmeztetés a katasztrófa elkerüléséhez - ClimeNewsEgy tudóscsoport felszólította a világ vezetőit, hogy az ENSZ idei párizsi klímacsúcsán fogjanak el nyolcpontos intézkedési tervet a végzetes hőmérséklet-emelkedés elkerülése érdekében – idézi a magát Earth League (Föld Szövetsége) néven említő csoport közleményét a BBC. A csoportban 17 kutatóintézet képviselteti magát a világ minden tájáról. (Csak két brit intézmény van köztük, tehát nem “brit tudósokra” hivatkozó kamuzásról van szó – a szerk.) A szakértők a decemberi értekezletben látják az utolsó esélyt a klímakatasztrófa elkerülésére.

Állításuk szerint a tudományos bizonyítékok alapján még van lehetőség a vészterhes forgatókönyvek kizárására, ám ehhez bölcs döntéseket kell hozniuk a világ vezetőinek. A legfontosabb annak megértése, hogy a föld országai ebben az ügyben abszolúte egy csónakban eveznek, nem várhatnak egymásra. A gazdagabb államoknak segíteniük kell a szegényebbeket.

Nyolc pont

A nyolc pontból az első szerint el kell érni, hogy két Celsius-foknál kisebb átlagos légköri felmelegedés fenyegesse a földet. Ennek érdekében meg kell határozni azt a szén-dioxid-kibocsátást, amelyet az emberiség a jövőben még megengedhet magának. Ez nem lehet több 1000 gigatonnánál! 2050-re el kell érni a nulla szén-dioxid-kibocsátást! Az üvegház hatású gázok kibocsátása 2020-ig még emelkedhet, de azt követően gyorsan csökkennie kell! Az éves szint az egyik különösen súlyos évben, 2011-ben közel 32 gigatonna volt.

A gazdagabb országoknak segíteniük kell a szegényebbeket a közös célok elérésében! A fejlődő országoknak külön pénzügyi támogatást kell biztosítani! Kiemelten kel támogatni a klíma kérdésével összefüggő tudományos kutatást és gazdasági innovációt! Globális stratégiát kell kidolgozni a klímaváltozással összefüggő veszteségek és károk kezelésére! Terveket kell készíteni a természetes környezet, így az erdők és az óceánok védelmére, amelyek képesek elnyelni a szén-dioxidot!

A 24. óra 60. perce

Johan Rockstrom svéd tudós, a csoport elnöke leszögezte, hogy állásfoglalásuk lényegében egy tudományos megközelítés azzal összefüggésben, hogy szerintük miről kellene szólnia a párizsi találkozónak. Hat évvel a koppenhágai találkozó kudarca után a világ kapott egy második esélyt, hogy megalapozza az emberiség jövőjét, biztonságát. Érvelésük alátámasztására a tudósok leírták azt is, milyen következményei lennének a klímaváltozásnak a tengerszint emelkedésétől kezdve a hőhullámokon és szárazságokon át az árvizekig.

Az ablak még nyitva áll, ám éppen hogy csak résnyire – fejtegette Rockstorm. Még van esély a cselekvésre, de a kétszázalékos átlagos hőmérséklet-emelkedés az abszolút maximum, ami még nem vezet katasztrofális következményekhez.

Forrás: index.hu

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.