Az emberi tevékenység nyomában: négyszeresére nőtt a sugárzási kényszer 1950 óta
A klímakutatás egyik legfontosabb és legbeszédesebb mutatója a radiatív kényszer – azaz a Föld éghajlati rendszerébe jutó extra hőenergia mértéke, amely a globális felmelegedés fő mozgatórugója.
A legfrissebb tudományos adatok szerint ez az érték (a sugárzási kényszer) 1950 óta több mint négyszeresére nőtt: az akkori 0,7 W/m²-ről 2022-re 3 W/m²-re emelkedett. Ez drámai gyorsulást jelent, amely alátámasztja a klímatudósok konszenzusát: a 2°C-os melegedési határ betartása is már komoly kihívásokba ütközik.
A felmelegedés rejtett hajtóerői
A radiatív kényszer növekedésének elsődleges oka az üvegházhatású gázok – különösen a szén-dioxid (CO₂), a metán (CH₄) és a dinitrogén-oxid (N₂O) – koncentrációjának megugrása. A grafikonon jól látható, hogy ezek a gázok folyamatosan növekvő mértékben járultak hozzá az energiatöbblet kialakulásához. A halogénezett gázok, az ózon, valamint az emberi tevékenységhez köthető egyéb tényezők szintén növelték a kényszert.
A természetes tényezők – mint például a napciklusok és a vulkáni tevékenység – hatása gyakorlatilag elhanyagolható ebben az időszakban. Ez is világosan mutatja, hogy a változás emberi eredetű:
A hűtő hatás csökkenése: dupla csapás
Bár a globális kibocsátások folyamatosan nőnek, egy másik, kevésbé ismert tényező is hozzájárul a gyorsuló melegedéshez: a fosszilis energiahordozók égése során keletkező aeroszolok. Ezek a részecskék bizonyos mértékig visszaverik a napfényt, és így hűtő hatással bírnak. Azonban a légszennyezés elleni szabályozások miatt ezek koncentrációja 2006 után csökkenni kezdett – ezzel párhuzamosan pedig eltűnt az a részleges „pajzs”, amely eddig némileg tompította a globális felmelegedést.
Veszélyesen közel a 2 fokhoz
A Piers M. Forster vezette 2022-es jelentés (.PDF) alapján a jelenlegi 3 W/m²-es radiatív kényszer azt jelenti, hogy a klímarendszerbe nap mint nap hatalmas mennyiségű többletenergia jut, amelyet főként az óceánok nyelnek el – késleltetve, de nem megakadályozva a felmelegedést. A különbség 1950-hez képest (0,7 W/m² → 3 W/m²) nem csupán egy szám: ez az éghajlati stabilitás összeomlásának mérőszáma.
Ahhoz, hogy a Párizsi Klímaegyezményben korábban célként kitűzött 2°C-os határt még érdemben megközelíthessük, azonnali és radikális kibocsátáscsökkentésre lenne szükség – ezt azonban a valós kibocsátási trendek jelenleg nem támasztják alá.
Rampasek László A.
Euro Árfolyamok
A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.
