Válaszcikk a “The Weitzman Premium on the Social Cost of Carbon” tanulmányra
Kritikai elemzés a társadalmi preferenciákon alapuló diszkontráta káros hatásairól a klímapolitikára
Szerző: Rampasek László A.
Publikálva: ClimeNews Hírportál, 2025. augusztus 5.
A probléma lényege
A “The Weitzman Premium on the Social Cost of Carbon“ (.PDF) című tanulmány (Dong, Tol és Wang, 2025) azt állítja, hogy a szén-dioxid kibocsátásának társadalmi költsége (SCC) nagymértékben megnövelhető, ha figyelembe vesszük az emberek heterogén idő és kockázati preferenciáit. Az eredeti SCC-hez képest a Weitzman-prémium növeli ugyan az értéket, de mégis egy alacsony árazást tesz elfogadhatóvá, amely távol áll a valóságos klímakárok és a tudomány által indokolt szintektől.
Ez a tanulmány éppen azokat a hibákat erősíti meg, amelyek sorozatosan gyengítették a klímapolitika valós hatékonyságát: a jövő kárainak alulbecslése, az etikai dimenziók figyelmen kívül hagyása, és a gazdasági észszerűség eltorzítása annak érdekében, hogy igazolja az igazságtalant.
Tények és értékek a tanulmányban
A tanulmány alapja, hogy 79 273 fő idő és kockázati preferenciái alapján becsüli meg az SCC-t, a Ramsey-képletet alkalmazva:
r=ρ+ηgr = \rho + \eta g
- Bázis SCC érték: 5.4 USD/tC (azaz kb. 1.5 USD/tCO2)
- Weitzman-prémium utáni érték: 30.5 USD/tC (kb. 8 USD/tCO2)
- Plutokratikus (GDP-súlyozott) érték: 43.1 USD/tC
- “Welfare”-súlyozott érték: 55.4 USD/tC
Ezek az értékek még mindig nagyságrendekkel alacsonyabbak, mint amit a éghajlati fordulópontok, visszacsatolások, és a katasztrofális kockázatok indokolnának.
Mi a gond ezzel a megközelítéssel?
1. Szubjektív időpreferencia mint alap
A jövőbeni generációk érdekei nem egyenlőek a jelenlegi lakosság türelmetlenségével. A tanulmány az SCC-t az emberek hajlandóságához köti, hogy mennyit áldoznának ma a jövőért — ez etikailag tévút.
2. Diszkontráta mint eszköz a jövő leértékelésére
A Weitzman-féle gamma diszkontráta által javasolt csökkenés ténylegesen nem csökken eléggé gyorsan, főleg nem az első 30-50 évben. Ezért a tanulmány alulbecsli a jövő kárait, miközben azt a látszatot kelti, hogy figyelembe veszi őket.
3. Richard Tol szerepe
Tol korábban többször alulbecsülte a klímaváltozás gazdasági hatásait, és rendszeresen fellépett olyan modellek mellett, amelyek a piac centralitását hangsúlyozták az etikai felelősség helyett.
Richard Tol konfliktusba került az IPCC más tagjaival és kormányokkal, amikor az IPCC fab draftjában azt az állítást szerepeltette, miszerint a klímaváltozás kezdeti szakaszban akár pozitív hatással is lehet a gazdaságra (~0.2–2 % GDP‑veszteség). Ezt a brit kormány és más országok “mélységesen félrevezetőnek” minősítették, és kértek módosítást. A végleges jelentésből ez az állítás végül kiesett. (Forrás: Climate Home News)
Továbbá a LSE Grantham Institute kritikája rámutat, hogy Tol több olyan tanulmányt is felidézett, amelyek szerint mérsékelt felmelegedés akár jótékony lehet (például 1 °C alatt pozitív nettó hatás). Ezekből azonban csak ketten valóban támogatták ezt, és később a szerző hibát is elismert. lse.ac.uk
Tol több interjúban és cikkben is azt vallotta, hogy a technológiai fejlődés és a gazdasági növekedés elegendővé válhat az alkalmazkodáshoz, és a klímaváltozás gazdasági sérülésének mértéke nem lesz elsöprő. Több kritikája alapján e nézőpont túlzottan racionális-modell alapú, és hiányolja az etikai, társadalmi dimenziókat. ABC
4. A tanulmány piaci mentsvárat ad
Az alacsony SCC-eredményekre hivatkozva a kibocsátók, befektetők és egyes államok alacsony karbonárakat tarthatnak indokoltnak, ami konzerválja a kibocsátásokat.
Mi lenne egy felelős alternatíva?
- Etikai diszkontráta: ≈ 0.1-0.5%, vagy zéró a jövő nemzedékek egyenlő súlyozása érdekében (l. Stern Review | .PDF).
- Planetáris biztonsági puffer építése: az SCC-t nemcsak gazdasági középértékként, hanem kockázatminimalizálási biztosítási díj-ként kell kezelni.
- Társadalmi konszenzus helyett tudományos minimum: nem annak kell meghatározni az árat, hogy mennyit fizetnének, hanem hogy mekkora ár akadályozza meg a katasztrófát.
A jövő nem eladó
A tanulmány még ha elismeri is a Weitzman-prémium létét, végül is egy elfogadhatóan alacsony SCC-t javasol, amely nem alkalmas a 1.5 °C-os cél elérésére, sem a tömeges pusztulás megelőzésére. Ezért ez a publikáció nem segíti, hanem akadályozza a valódi klímacselekvést.
Ez a fajta technokrata racionalitás, amely figyelmen kívül hagyja az erkölcsi dimenziókat, a klímaigazságosság ellen dolgozik.
Javaslom, hogy a karbonkreditek árazásánál ne a Dong–Tol–Wang-féle tanulmányt tekintsük irányadónak, hanem olyan új, empirikusan megalapozott kutatásokat, mint Adrien Bilal & Diego R. Känzig (2024), akik szerint a valós szén-dioxid társadalmi költsége 1367 USD/tonna CO₂. Ez a magasabb érték sokkal jobban tükrözi a klímaváltozás súlyos makrogazdasági hatásait, és tudományos alapot ad a karbonkreditek érdemi árazásához, különösen ha azok érdemi és hiteles ellensúlyozást valósítanak meg.
Ha komolyan vesszük az éghajlatvédelem ügyét, akkor nem legitimálhatjuk a kibocsátásokat mesterségesen alacsony társadalmi költségek alapján. A karbonár ne a jelen pillanat kényelmét, hanem a jövő generációk iránti felelősségünket tükrözze.













































A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.







