Az eddigi egyik legszigorúbb klímaváltozással kapcsolatos törvényt alkották meg Dániában. Vajon a törvényhozás tényleg illegálissá teheti a klímaváltozás elleni kudarcot?

Az éghajlatváltozás 2019-ben gyorsan felkerült a dán politikai napirendre,
és 2020-ban ambiciózus éghajlat-törvényt követett.

Képzeljük el ezt: 2030 van, és egy ország épp, hogy egy kicsit elmaradt az ÜHG-kibocsátás csökkentési céljától, amit még 2020-ban állapítottak meg. Az emberek frusztráltak, de számos kormány volt azóta. „Ne minket hibáztassanak” mondja az aktuális kormány. „Nem mi hoztuk meg azokat a döntéseket, amik ide vezettek.”

A rövidtávú kormányzás valódi problémát jelent a klímaváltozás szempontjából. Még ha a klímacélokat törvényben le is fektetik, gyakran kevés konkrét lépést tesznek annak érdekében, hogy megelőzzék azt, hogy az utána következő kormányok olyan döntéseket hozzanak, amik kollektíven azt eredményezik, hogy nem érik el a (kitűzött kibocsátáscsökkentési) célokat.

Ám egy új, ambiciózus klímatörvény, amit nemrég hoztak Dániában, megpróbálja kikerülni ezt a problémát, és néhány egyéb jellemző hibáját a klímatörvényeknek. Dániát azon kevés országok egyikévé teszi, amelyik elkezdett új módokat mutatni arra, hogyan tudnák a kormányok valóban tenni a klímaváltozás ellen. A törvény könnyen a legközelebb kerülhet ahhoz, hogy egy olyan törvény legyen, ami a klímaváltozás ellen tett erőfeszítések hiányát valóban illegálissá tenné.

2019 januárjában egy petíciót indítottak egy olyan törvényért, ami Dániát rákényszerítené a Párizsi Klímaegyezmény betartására. Egy hét alatt több, mint 50 000 ember írta alá, Dánia lakosságának 1%-a.

A petíció követelései kudarcot vallottak abban, hogy akkor parlamenti többséget szerezzenek, de részévé vált a klímamozgalombak, ami tavaly átsöpört Dánián, és a világ számos más részén. Mire eljött a dán választás júniusban, a klímaváltozás a legfontosabb választási témák egyike lett.

„A pártok szinte túllicitálták egymást a klíma-ambícióik terén, hogy megnyerjék a választást,” mondta Birgitte Qvist-Sørensen, a DanChirchAid főtitkára, ami egy, a petíció mögött álló civil szervezet.

Elméletben Dánia új törvénye azt jelenti, hogy a kormányok elveszíthetik a parlamenti többséget, ha kudarcot vallanak a klímacélok teljesítésében.

Elméletileg a dán új törvény azt jelenti, hogy a kormány elveszítheti többségét, ha nem teljesíti éghajlati céljait.

Amint hivatalba került Dánia új kormánya, egy balszélső pártokból álló koalíció a Szociáldemokraták vezetésével, elkezdett dolgozni az ambiciózus klímatörvényen, ami Júniusban lépett hatályba. Ez az egyik legerősebb törvény a maga nemében az egész világon, mert elkerüli a klímatörvények öt nagy buktatóját. (Ezeket az alábbiakban részletesen kifejtjük)

1. Egy tartós megoldás

Hogyan képes egy klímatörvény elkerülni azt a forgatókönyvet, hogy egy ország 10-20 évre előre kitűz egy célt, amit aztán sosem teljesít?

A kibocsátáscsökkentő szakpolitikai lépésekre évekre előbb szükség van, hogy elérjék a klímacélokat. „Ez többről szól, mint csupán kitűzni egy célt”, mondta Tessa Khan, egy az Urgendánál, egy dán környezetvédelmi törvénnyel foglalkozó segélyszervezetnél dolgozó ügyvéd. „Arról is szól, hogy biztosítsuk, hogy a kormányok olyan lépéseket tesznek időközben, amik szükségesek a cél elérése érdekében, és hogy ez egy jogi következményekkel járó folyamat legyen.”

A brit kormány pl. évek óta elhanyagolta az erős szakpolitikai lépéseket, amik szükségesek volnának ahhoz, hogy elérjék a klímacéljait az elkövetkező 10 évben. „Az Egyesült Királyságban olyan helyzet állt elő, hogy a kormány meghatározhatja a költségvetést, előhozakodhat egy tervvel, ami nem elég jó, aztán figyelmen kívül hagyhatja a tervet, és nem kell update-elnie,” mondta Jonathan Church, a ClientEarth nevű aktivista segélyszervezet egyik ügyvédje. „Igazából jogi súlyra van szüksége bármiféle törvénynek ahhoz, hogy rá fókuszáljanak, amikor megteszik ezeket a lépéseket.”

A dán törvény számos biztosítékkal rendelkezik ennek érdekében. Minden évben a kormánynak meg kell találnia a parlamenti többséget a globális és nemzeti klímastratégiájának elfogadásához. „A kormányt minden évben felelősségre vonja a parlament,” mondja Dan Jørgensen, Dánia klíma-, és energiaügyi minisztere.

Ha nem jó úton haladsz, a parlament azt mondhatja, „Nos, bocs, de nem jó úton haladsz, így nem lesz többséged.” Elméletben ez arra sarkallja az adott kormányt, hogy visszalépjen

– Dan Jørgensen

Persze ha volna egy drasztikus változtatás a parlamentáris összetételben, akkor ez a pártok közötti konszenzus rendszere kudarcot vallhat. „Technikailag ez egy kockázat, de a valóságban [Dánia esetében] nem,” mondja Qvist-Sørensen, megjegyezvén, hogy olyan sok párt van a parlamentben, hogy még egy nagyobb változás is valószínűleg a maradék többséget hagyná döntési pozícióban.

De mi történik, amikor jön egy új kormány – ugyanannak az elvárásnak kell megfelelnie? Ahogy a kormányok jönnek és mennek, úgy a törvények is jöhetnek-mehetnek. Az egyik kormány klíma-ambíciói veszélyben lehetnek, ha egy későbbi kormány nem támogatja azokat – ahogy láthattuk azt, amikor Donald Trump Elnök bekerült a Fehér Házba, és leállította elődje számos környezetvédelmi kezdeményezését.

Dánia megpróbálta minimalizálni ezt a kockázatot azáltal, hogy a törvényt pártok közötti tárgyalások útján hozta. A dán parlament 10 pártja közül 8 – amelyek együtt jelenleg birtokolják a székek 95%-át – végeredményben a törvény mellett szavaztak (két kisebb párt képviselői ellene szavaztak).

„Még ha egy újabb pénzügyi válságba is kerülnénk, még ha a politikai pártok meg is változnának, és a klímavédelem nem lenne már olyan magasan a napirenden, mint most, a törvény, amit alkottunk, biztosítja, hogy a klímaváltozás elleni harc nem állna meg,” mondta Jørgensen.

A pártok közötti támogatás abban is segít, hogy a cégeknek szükséges bizonyosságot nyújt a piac számára, hogy befektessenek az alacsony kibocsátású technológiákba. „Ha azt akarjuk, hogy a piacok reagáljanak, akkor biztosnak kell lenniük abban, hogy ez nem csupán egy jó ötlet, ami most divatos,” mondta Jørgensen. „Biztosnak kell lenniük abban, hogy ez megmarad.”

2. Igazságos hozzájárulás

Egy másik kulcsfontosságú különbség Dánia új törvénye és a többi között, hogy bizonyíték-alapú megközelítéssel rendelkezik azzal kapcsolatban, hogy a globális kibocsátáscsökkentések milyen mértékű arányáért felelős.

A globális kibocsátásoknak felére kell csökkenniük az elkövetkező 10 évben, hogy a világ azon az úton haladjon, hogy (az évszázad végéig) 1.5°C-ban maximalizálja a hőmérséklet-emelkedést, ami a szinte minden ország által aláírt Párizsi Klímaegyezmény egyik kulcsfontosságú célja. Ezért a klíma-törvények mögötti céloknak, amikről azt állítják, hogy összhangban vannak a Párizsi Klímaegyezménnyel, azon a tudományos tényen kell alapulniuk, hogy mi a teendő, nem pedig azon, hogy mi lehetséges a jelenlegi technológiák mellett.

A fejlődő országok történelmileg kevesebb üvegházhatást okozó gázkibocsátást okoztak, amelyet
figyelembe kell venni az egyes országok „méltányos részesedésének” kiszámításakor.

Az egyes országok kibocsátás-csökkentéshez való „igazságos hozzájárulása” bonyolult, és nagyban függ a módszertől, amit használnak a felelősség megállapítására. Mindenesetre az országok elismerték, hogy nagyobb történelmi kibocsátással rendelkező gazdag országoknak gyorsabban kellene csökkentenie a kibocsátásukat, mint a szegény országoknak, amik kevesebbet bocsátottak ki eddig.

Ezidáig Dánia csak egy 35%-os csökkenést ért el (azt is csak a termelése alapján számítva, miközben az elmúlt évtizedekben 40%-ra nőtt a karbonimportja, vagyis igazából nem csökkent a dán kibocsátás, csak kiszervezték a termelést más országokba – a szerk.), szóval komoly feladat vár rá az elkövetkező 10 évben, beleértve az azonnali tetteket a kibocsátás csökkentése érdekében, és hogy támogassa a fejlődést a még nagyobb kibocsátáscsökkentés segítő eszközök terén a 2020-as évek vége felé közeledve.

Ez azt jelenti, hogy az új törvény más olyan tekintetben, hogy rákényszeríti Dániát arra, hogy képességein felül teljesítsen. „A mai tudás és technológia mellett bármit teszünk, nem tudjuk 70%-kal csökkenteni 10 év alatt [a kibocsátásunkat],” mondta Qvist-Sørensen. „Egy olyan célt állítottak fel, amit még nem tudunk, hogyan érhetnénk el.” (Ha pedig figyelembe vesszük a karbonimportot, akkor ennek az értéknek az eléréséhez valójában inkább 80%-os csökkentési célra volna szükség – a szerk.)

Dánia új törvénye emellett azt is kitűzte célul hogy 2050-re elérje a „nettó zéró” kibocsátást, noha az „igazságos hozzájárulása” szerint ennek a határideje közelebb volna a 2040-hez, mondta John Nordbo, a Care Denmark nevű klíma-, és humanitárius civilszervezet vezető lobbitanácsadója.

Ezt a nézetet más dán civil szervezetek is osztják, de fontosabb, hogy a 2030-as célra fókuszáljunk, mondta Qvist-Sørensen, mivel ennek a célnak több hatása lesz a mostani döntésekre. „Remélhetőleg a politikusok megnövelik az ambícióikat az évtized vége előtt, és felülvizsgálják a karbonsemlegességre vonatkozó dátumot,” mondta.

3. Nettó zéró kibocsátás

A globális kibocsátásoknak el kell érnie a nettó zérót az évszázad közepére, hogy rajta maradjunk a 1,5°C-os pályán (átlaghőmérséklet-emelkedés a század végére), az Éghajlatváltozással Foglalkozó Nemzetközi Testület (IPCC) szerint. 2050-ben bármiféle ÜHG-kibocsátást ellensúlyozni kell ugyanannyi ÜGH-gáz légkörből való kivonásával. (A szivárgás megelőzése érdekében ideális esetben kötött formában, ám a folyamat így legalább annyi energiába kerülne, mint amennyit a kibocsátása révén nyertünk. A gyakorlatban tehát csak akkor terjedhetne el ez a módszer széles körben, ha találnánk egy, a fosszilis tüzelőanyagoknál jóval nagyobb nettó energiát biztosító tiszta, bőséges energiaforrást – a szerk.)

A nettó zéró kibocsátás eme koncepciója ugyan komoly kihívásokkal rendelkezik, de a hosszútávú kibocsátáscsökkentés víziója. Számos új nettó zéró klímacélt tűztek ki az elmúlt években, beleértve az Egysült Királyság, Franciaország, Svédország, Új-Zéland, és úgy általában az EU-tagországok céljait, illetve egyes amerikai államokét, mint pl. Kalifornia és New York. Kisebb országok már elérték a nettó zéró kibocsátást, mint pl. Suriname és Bhután. (Érdemes megjegyezni, hogy Suriname fejenkénti GDP-je nagyságrendileg a magyar érték fele, Bhutáné pedig az ötöde, miközben előbbi területének 93%-át erdők borítják, utóbbinak pedig 70%-át. Összehasonlításképp: hazánknak jelenleg kb. 25%-át borítják erdők, nagyjából 50%-a pedig mezőgazdasági terület – a szerk.)

Más országok még a Dánia 2050-es céljánál is korábbra tűzték ki a nettó zéró kibocsátás elérését. Norvégia például 2030-ra tervezi a „klímasemlegesség” elérését. Mi a trükk? Ez a cél nem szerepel törvényben, és Norvégia ennek elérését offsetek vásárlása révén szeretné elérni. Norvégia hazai kibocsátása ma valójában magasabb, mint 30 évvel ezelőtt.

Néhány országban, például Bhutánban, a kibocsátás már elérte a nettó nulla
kibocsátást – vagy ezen a célon túlmentek a szén-negatív szintre.

Ez minden nettó klímacél fontos pontja. Azok, akik támogatják az offsetálást, azt mondják, a lehető legolcsóbb módon teszik lehetővé a kibocsátás-csökkentést, mások viszont úgy érvelnek, hogy ez „igazságtalan” módon megengedi a gazdag országoknak, hogy (átmenetileg) kivásárolják magukat a klímaproblémából. (Megjegyzendő, hogy az egyszerű faültetés nem számít tartós offsetálásnak, mivel a fákat kivághatják, ezért az ilyen projekteknek a szakszerűség érdekében mindig ki kell egészülniük már megvalósult kibocsátáscsökkentések, vagyis önkéntes karbonkreditek vásárlásával – a szerk).

Szóval bár Dánia nettó zéró célja nem olyan ambiciózus, amilyen lehetne, annak ígérete, hogy ezeket a kibocsátáscsökkentéseket határain belül éri el, hitelt biztosít számára. „Úgy véljük, ha minden ország csak karbonkrediteket vásárolna, akkor nem valósulna meg az a fejlődés, amire szükségünk van. Egy olyan rendszerre van szükség, ahol a gazdag országok nem tudják egyszerűen kivásárolni magukat.” (Ugyanakkor érdemes hozzátenni, hogy ha a klímaváltozás veszélyének árnyékéban nem akadunk fenn ilyen mondvacsinált morális dilemmákon, és így a karbonkreditek vásárlása maximálisan elterjedne, azzal elméletben hamar felére lehetne csökkenteni a világ ÜHG-kibocsátását – a szerk.)

Más országok egy kevert hozzáállást választottak: Svédország, a maga 2045-ös nettó zéró céljával kapcsolatban azt mondta, hogy kibocsátás-csökkentésének legalább 85%-a saját határain belül fog megtörténni, de a maradék 15%-ban egyéb módszereket is szóba jöhetnek.

4. In it together

A klímaváltozás egy globális probléma – ha nem foglalkoznak vele mindenütt, akkor is mindenkit fog érinteni. (Valójában már most mindenkit érint, kezdve a szélsőséges időjárástól, a migrációs válságon át, az egyre váratlanabb helyeken felbukkanó erdőtüzekig – a szerk.) A modern világ hihetetlenül összefonódott: a termékekből fakadó kibocsátások egy adott helyhez köthetők, ám azokat gyakran máshol fogyasztják el, miközben a zöld technológiák a határokon át segíthetnek más országokat a kibocsátásuk csökkentésében.

Sokan azzal érvelnek, hogy a kormányoknak többet kell tenniük a hazai kibocsátások szigorú visszafogása érdekében. „Persze meglehetősen önkényes pusztán az államokat és a kormányokat felelősségre vonni a területükön történt kibocsátásokért,” mondja Khan. „Úgy vélem, nagyon fontos, hogy gondoskodjunk arról, hogy az ÜHG-kibocsátások ezen aspektusai nem maradnak ki semmiféle klímaváltozással kapcsolatos törvényből, és hogy az országok vezetése valóban őszinték legyenek a problémával kapcsolatos teljes felelősségüket illetően.” Sok kormány kerülgeti a forró kását a klímaváltozással kapcsolatos törvényeiben, de Dánia új törvényének van egy elkötelezettsége aziránt, hogy támogassa más országokat a kibocsátásuk visszafogásában. Arra van szükség, hogy a klímaváltozás beintegrálódjon a nemzetközi fejlesztésbe és a kereskedelmi politikába, és hogy a Dán importok klímahatásait és a fogyasztást is figyelembe vegyék.

„Ez arról szól, hogy milyen fajta klímafinanszírozást adunk. Mennyi pénzt adunk és kinek? Milyen bilaterális kooperációkat valósítunk meg?” mondja Jørgensen. „Azt is elismerjük, hogy ok, még ha le is csökkentenénk a kibocsátásunkat 70%-kal, egy olyan ország vagyunk, ami sok terméket más országokból importál, aminek szintén van ÜHG-kibocsátása. Ez egy módja a klímapolitika egy olyan részének intézményesítésére, ami esetén nehéz célokat kitűzni.”

Amellett, hogy hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, sok fejlődő
ország, például Banglades, érzékenyebben reagál az éghajlatváltozás hatásaira.

Ennek a nemzetközi dimenziónak a működéséről most tárgyalnak a parlamentben. Ugyanakkor eddig a törvény nem foglalkozik eleget a gazdag országok globális ígéretével, miszerint évente 100 milliárd dollárt adnak a szegényebb országoknak a klímaváltozás elleni harc finanszírozására, mondta Nordbo. Dánia „igazságos része” ebből kb. 5 milliárd dán korona volna (700 milliárd dollár). „A törvény nem mond semmit a klímatámogatásról ezen a szinten,” tette hozzá.

5. Zöld szemüveg

A dán törvény ezen kívül rendelkezik olyan biztosítékokkal is, ami garantálja, hogy a parlament egyik részének klímavédelmi törekvéseit nem ássa alá a másik része.

A kormányok híresen rosszak a döntéseik környezetvédelmi szempontok szerinti elemzésében (green-checking). Gyakran egyes minisztériumok támogatják a fosszilis tüzelőanyagokba történő befektetést vagy az útépítést, miközben más minisztériumok a tiszta energia és tiszta közlekedést erőltetik. Nagy-Britanniának például van egy klímavédelmi törvénye 2008 óta, de a kormányokat gyakran kritizálják amiatt, hogy nem veszik figyelembe a környezetvédelmi hatásokat a költéseikkel kapcsolatos döntéseik során, illetve amiatt, hogy külföldön támogatják a fosszilis energiát.

Ahogy a klímaváltozás fentebb halad a politika fontossági listáján, egyre inkább prioritása van annak, hogy mindenki vegye ki a részét a munkából. Az Új-zélandi kormány például azt nyilatkozta tavaly, hogy a nagyobb döntéseit ezután egy klímavédelmi szempontok alapján fogja meghozni.

A dán törvény hasonlóan azt célozza meg, hogy biztosítsa, hogy minden döntés támogassa a fenntartható fejlődést. Létrehoz egy állandó bizottságot a „zöld átalakításra”, hogy minden döntést átvilágítson a fenntarthatóság szempontjából, mondta Jørgensen. „Ezt úgy látjuk, mint a dán társadalom átalakítását, ami olyan nagy, hogy nem csak a saját minisztériumomat érinti, hanem minden minisztériumot, beleértve a külügyminisztériumot,” tette hozzá.

Dánia emellett erőfeszítéseket tesz, hogy bevonja a vállalatokat és a közembereket is a terveibe. Egy 99 fős „nyilvános klímatanácsot” hívnak meg, hogy megtárgyalják a lehetséges klímaterveket. Tizenhárom „klímaparternséget”, amelyek közül mindegyiket egy másik szektor vezet, megbíztak azzal, hogy álljon elő megoldásokkal az iparáguk kibocsátásának csökkentésére. „Így valójában [a kormány] leteszteli a privát szektort, de ugyanakkor azt is mondják, hogy a pritvát szektor igazán szeretné, hogy leteszteljék,” mondja Qvist-Sørensen.

A partnerségek minden szektort megkérdezik arról, hogyan tudnak hozzájárulni, „miközben emlékeztetjük őket arra, hogy a Szociáldemokrata kormány nem fél használni az adóztatás eszközét sem”, twittelte Magnus Hornø Gottlieb, az Ørsted nevű dán multinacionális vállalat egyik tanácsadója. A szektorok a mezőgazdaságtól a repülésig nemrég megtették a javaslataikat a kormánynak. „Azt kell mondjam, egyik-másik egész érdekes,” mondta Qvist-Sørensen.

Amikor a törvények elbuknak

A klímatörvények egyre gyakoribb eszközzé válnak az országok számára a klímaváltozás elleni harcban. De mi van, ha a kormányok kudarcot vallanak abban, hogy eleve meghozzák azokat? Ebben az esetben a bíróságok hatásos mechanizmusnak bizonyulnak arra, hogy kikényszerítsék a kormányokat a szükséges lépések megtételére.

Egy különösen említésre méltó bírósági döntés során 2015-ben az egyik hágai bíróság felszólította a dán kormányt, hogy legalább 25%-kal csökkentse kibocsátásait öt éven belül. Az eset egy azon törvényi kötelezettségen alapult, hogy a kormánynak kötelessége törődni a dán állampolgárokkal.

Ez volt az első eset, hogy egy bíróság arra szólított fel egy kormányt, hogy csökkentse a kibocsátásait az egész gazdaságban egy abszolút minimum értékkel, mondta Khan, aki 2016-ban csatlakozott az Urgenda-hoz.

2015 óta a klímaperes ügyek megsokszorozódtak. Márciusban az egyik brit fellebbezési bíróság kijelentette, hogy a Heathrow Repülőtér bővítésére vonatkozó tervek törvényellenesek, mert nem veszik figyelembe a Párizsi Klímaegyezményt. A fiatalok is indítottak klímapereket az USA-ban, Kanadában, Kolumbiában és Dél-Koreában, az alkotmányos jogaik megsértése kapcsán, és számos pert meg is nyertek. Dániában is indult egy mozgalom, ami megpróbálja a klímaváltozás témáját beleilleszteni az alkotmányába, mondja Qvist-Sørensen, amit csak kétszer változtattak meg az elmúlt 100 év során. Ez kinyithatja az ajtót egy párhuzamos folyamat előtt, ami a klímatörvény mellett eszerint is felelősségre vonhatna szereplőket.

Khan szerint az Urgenda-eset bizonyította, ha a klímaváltozás hatásai, legyenek azok a jelenben vagy a jövőben, illegálisak, mert a kormányoknak kötelessége megvédeni állampolgárait a megélhetésüket, egészségüket vagy lakhatásukat érő károktól.

Szóval illegálissá válhatna a klímaváltozás? A jogi védelmeken mindig lehet erősíteni, de sok szempontból már most megvan az elkötelezettség és az eszközök, amikre szükség lehet a kormányok felelősségre vonásában.

Ahogy Khan fogalmazott. „már most sok olyan törvény létezik, amit felhasználhatunk arra, hogy tegyünk a klímaválság ellen, csak még nem használjuk.”

Jocelyn Timperley írása | Fordította: Kántor Sztella Nóra