Leonardo DiCaprio beszéde megrengette a világot

Miután Leonardo DiCaprio átvette az Oscar-t és végzett a köszönetnyilvánítással, úgy gondolta maradt még annyi ideje, kihasználja azt a tényt, hogy több millió ember figyeli a világban a díjátadót.

Leonardo DiCaprio beszéde megrengette a világot - ClimeNews


Így folytatta:
Végezetül szeretnék még valamit mondani: Ez a film az ember és a Föld kapcsolatáról szól. Arról a világról, amelynek 2015 emberemlékezet óta a legforróbb éve volt. A forgatás során a Föld legdélibb pontjáig kellett utaznunk, hogy havat találjunk. A klímaváltozás valódi, igen, most történik. Ez a legsúlyosabb veszély jelenleg, ami a fajunkat fenyegeti. Összefogásra van szükség, amit nem halogathatunk tovább. Támogatnunk kell világszerte azokat a vezetőket, akik nem a szennyezésért felelős nagyvállalatokat támogatják, hanem az emberiség érdekeit védik, a milliárdokéit, akiknek nincsen hatalmuk, és akiket leginkább sújtanak a következmények. Unokáinkét és azokét, akiknek a hangját könnyen elnyomja az önzés és a mohóság politikája. Köszönöm mindnyájuknak ezt a fantasztikus elismerést! Ne gondoljuk, hogy a Föld a mienk, hogy “jár nekünk”! Én sem gondolom azt erről a mai estéről, hogy “jár nekem”.

Az ünneplés alatt nem feledkezett meg arról, hogy Ő nemcsak a világ egyik vezető színésze, hanem régóta elkötelezett környezetvédő, az ENSZ nagykövete. DiCaprio még 1998-ban alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy megismertesse az emberekkel a vadállatok utolsó érintetlen élőhelyeit és elősegítse a harmonikus kapcsolat kialakítását a természet és az emberiség között. A környezetvédelem szükségszerűségével kapcsolatban rengeteg helyi és fontos világ rendezvényen, eseményen felszólalt. Kihasznál minden lehetőséget arra, hogy felnyissa az emberek szemét. Sajnos a “Hülyeség kora” még mindig nem ért véget. Ez már túlmutat minden politikán, társadalmi összefogásra van szükség, mert a baj itt van a nyakunkon és nem lehet letagadni, mert már nem észrevétlenül támad… Klímaváltozás, migráns áradat más néven klímamenekültek, járványok, ismeretlen eredetű betegségek, ivóvíz probléma, szemét, légszennyezés, üvegházgázok, elhasznált termőterületek, stb… csak a legszembetűnőbbeket említsem. Le a kalappal DiCaprio!


 

Sajnos Magyarországon a “vezetők” még mindig hezitálnak, tanulgatják és értetlenkednek a karbonsemlegesítéssel kapcsolatban. Hiába a nemzetközi és már a hazai pozitív példák, csak nagyon lassan akarnak, már az utolsó utáni pillanatban a helyes útra lépni. Pedig csak az első lépcsőről lenne szó a valódi fenntarthatósággal kapcsolatban. Nem szeretnék ötletet adni senkinek sem, de érdekes eredménnyel kecsegtető felmérést lehetne készíteni arról, ha a vállalatvezetők körében megkérdezné valaki az alapfogalmakat, mi az a karbonlábnyom, mit jelent az, hogy karbonsemleges vállalat és ez hogyan függ össze a fenntartható fejlődéssel… Vajon mit gondolnak erről? Mit gondolnak a felelős állami vezetőink arról, hogy helyzetbe hozzák azokat a vállalatokat, akik a legtöbbet teszik a klímakatasztrófa elkerülésével kapcsolatban és már karbonsemlegesen működnek, esetleg már a termékük is karbonsemleges. Ehhez a kezdeményezéshez nem kellene olyan szakértelem, mint a pályázati pénzek szétosztásához. De koholt vádakkal, hírbehozással és megfélemlítéssel sikerült tönkre tenni tömegeket megmozgató, civil környezetvédelmi kezdeményezéseket, többet is az elmúlt években. Ezen pedig csemegéznek egyesek miközben nem veszik észre, hogy mennyire – szó szerint – forró a talaj a lábuk alatt, a globális felmelegedéstől.

Rampasek, László A.

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.