Jared Diamond „Összeomlás” c. alapos elemzésében arra jut, hogy a civilizációk összeomlásának öt oka közül az egyik a kereskedelmi partnerek elvesztése.
A másik négy a környezeti kár, a klímaváltozás (akár regionális), a külső támadás, valamint a változásokra adott elégtelen válasz (pl. a szaporodás erőltetése azután is, hogy az adott civilizáció túllépte területe eltartóképességének határát).
2012-ben az USA saját területét 210%-ban, Németország 230%-ban, Kína 370%-ban terhelte, hazánk pedig kb. 130%-ban. Ha idehaza folytatódik az enyhe népességcsökkenés, emellett az öncélú gazdasági növekedésről és versenyről átállunk a nemnövekedés melletti jóllét-növelés stratégiájára, akkor akár még ebben az évtizedben elérhetjük a fenntarthatóságot, azaz megállna hazánk természeti tartalékainak fogyása (pl. talajok, ivóvíz, stb.).
Ám ha közben a stratégiai jelentőségű javakat saját területüket túlterhelő országokkal folytatott kereskedelem során szerezzük be (pl. az újrahasznosítás maximalizálása helyett), akkor miután ezek a gazdaságok összeomlanak (és amíg ökológiai lábnyomuk nagyobb, mint területük biokapacitása, addig ez elkerülhetetlen), akkor kereskedelmi partnereink elvesztése révén saját országunkat is válság sújtaná. Ez egy újabb (és talán a legerősebb) érv a relokalizáció mellett. Persze lehet kereskedni más országokkal nem létfontosságú termékekkel, a stratégiai jelentőségű javak esetén pedig mindenképpen fenntartható forrásokat kell keresnünk.
Sztella Nóra Kántor