A polgármesterek kezelhetik a klímaváltozást

Nem elvont elméletekkel, hanem konkrét, helyi szinten megtervezett és megvalósított lépésekkel tehetnek a települések döntéshozói a klímaváltozás ellen. A jó stratégia még pénzt is hozhat.

Hogyan lehet felkészülni a klímaváltozásra települési szinten? Erről szólt az Energiaklub egy éven át tartó Klímaválasz programja. Több mint 140 önkormányzati vezető, döntéshozó, helyi civil vett részt, végiggondolták, hogy az ő településüket hogyan érinti az éghajlatváltozás, melyek a legsérülékenyebb területek és ezeken a területeken saját hatáskörben milyen intézkedéseket tudnak hozni. Az izlandi, lichtensteini és norvég támogatással megvalósult programban több mint 140 önkormányzati döntéshozó, képviselő és tisztségviselő vett részt az ország 4 régiójának közel 100 településéről.

„Konkrét ötletekből, praktikákból nagyon sokat kaptam ezen a képzésen. Meghatározó volt, hogy láthattam, milyen együttműködésre van szükség az önkormányzati és a településeken belüli szereplők között, legyen az egy ott élő lakos, egy helyi civil szervezet, egy hivatali alkalmazott, szakértő, vagy éppen képviselő. Világossá vált számomra ahhoz, hogy eredményeket érhessünk fontos a párbeszéd és az együttműködés” – hangsúlyozza Ferenczi István, önkormányzati képviselő Kispestről.

Ha stratégia van, pénz is lesz

A polgármesterek kezelhetik a klímaváltozást - ClimeNewsElső lépésként minden településnek stratégiai szinten kellene foglalkozni az éghajlatváltozással, hogy hatékonyan tudják kezelni annak várható hatásait, ám ezt kevés önkormányzat teszi csak így – mondják az Energiaklub szakértői.
.
Pedig fontos lenne ez azért is, hogy a települések képesek legyenek sikeresen lehívni azokat a jelentős vidékfejlesztési és uniós forrásokat (KEHOP, TOP), amelyeket a klímaváltozásra való felkészülésre fordíthatnak. Így akár fenntartható energia akciótervet készíthetnek, energiahatékonysági és megújuló energiás beruházásokat valósíthatnak meg, vagy képzéseket és kampányokat indíthatnak a lakosság szemléletformálására.

A képzés segítette az önkormányzatokat, hogy helyi szintű terveket, stratégiákat tudjanak készíteni.  „Úgy látom, hogy a helyi szabályozásokba, a helyi koncepciókba, stratégiákba rengeteg elem beépíthető a képzésen tanultakból. Ilyen akár az, hogy hogyan lehet az átszellőzést javítani egy belváros területén vagy az, hogy a hirtelen lezúduló esőre hogyan tudnánk hatékonyan reagálni” – hangsúlyozza Kalászi Hajnalka, osztályvezető, a budapesti V. kerületből.

Motiváció is kell

A képzés végére a résztvevők úgy látták, hogy az alkalmazkodást segítő megoldások közül a legfontosabbak: a klímaadaptációs stratégia elkészítése, a lakosság véleményének megismerése valamint a civil szervezetek és szakértők bevonása.

„Faluhelyen azt mondhatnánk, hogy nem kell foglalkozni a klímaváltozással, de ez nem így van. A képzés által motivált lettem, szeretném alaposan áttekinteni majd újra azt, amit itt tanultam, mert minden területen van tennivalónk” – hangsúlyozza Gáll Attila, Iszkaszentgyörgy polgármestere.

www.klimavalasz.hu honlap a projekt zárása után is segíti a helyi szintű alkalmazkodással foglalkozó érdeklődőket. Az oldalon hozzáférhető többek közt jó példa gyűjtemény, vagy a tréningen elhangzott előadások anyagai.

Forrás: Piac&Profit