1994. március 21-én életbe lépett a klímavédelemről szóló nemzetközi szerződés, amelyet 1992 júniusában Rio de Janeiróban, a Környezetvédelmi ENSZ-világkonferencián 150 állam képviselője írt alá. Üdvözöljük, hogy az utóbbi években, – az időjárási anomáliák által bebizonyosodott károk hatására is – az akkor meghatározott célok eléréséért folytatott harc felerősödött!
A világ számos prominens értelmiségijét tömörítő Budapest Klub, amelynek elnöke az Olaszországban élő László Ervin tudományfilozófus, 2001 óta március 21-én, a tavaszi napéjegyenlőségkor tartja a “Planetáris Tudat Világnapját”.
Ez a globális tudatosság ünnepe, amikor az ember felismeri és átérzi: az emberiség egységes. Külföldön úgynevezett napfelkelte-fesztiválokat rendeznek, Új-Zélandon kezdve, ahol a Nap először kel fel, és Szamoa szigetén befejezve.
A Budapest Klub alapeszméje a minden embert összekötő közös tudatmező, az együttgondolkodás és együttérzés a jövő generációkért, a környezetért, a Földért érzett felelősség jegyében.
A történelem legnagyobb tanulsága, hogy az emberek nem vonják le a történelem tanulságait.