Ez már éles helyzet!

Bendell professzor az Európai Bizottság által szervezett konferencián beszélt, ahol bemutatta a „Ez már éles helyzet!: megoldások a mély alkalmazkodáshoz” című írását.

Ez már éles helyzet! | ClimeNews - Hírportál

Igen, ezért szeretnék erről beszélni, mert megtapasztaltam, hogy nagyon nehéz “átállni” ebből a tudatosságból a cselekvésbe. A szerepeinken, az életünkön, és magán a rendszeren belül, amiben minden nap részt veszünk, és részt kell vennünk.

Ha ez az épület most lángra kapna, nem tűzvédelmi tanácsadót keresnénk, hogy elmondja, hogyan kezelhetünk jövőbeni tűzbiztonsági kockázatokat.

Tűzoltókat keresnénk, és útmutatást arra hogyan juthatunk ki a pokolból. Nos, a klímavészhelyzetben „tűzoltókra”, nem pedig tanácsadókra van szükségünk.

A munkánk nagyon nagy része még mindig azon a “nézetrendszeren” belül van, mint pl.: „Hogyan csökkentsük a kockázatot?”

Hogyan tudjuk kialakítani, hogyan változzunk majd fokozatosan a jövőben? A helyzet az, hogy nem csak füstszagot érzünk – hanem már lángok vesznek körbe bennünket.

Ezekkel a gondolatokkal kezdte előadását Prof. Jem Bendell BA (Hons) PhD a ‘Mélyadaptáció: Útmutató az éghajlati tragédiához’ tanulmány szerzője.

Forrás: ScientistsWarning.TV
Képaláírás-szerző (Magyar) Zsuzsa Dávid

Videóátirat:

Jó reggelt mindenkinek! Sajnálom, egy kicsit késtem, van egy kis…  éppen gyógyulóban vagyok egy influenzából. De igazán akartam jönni!

Lenyűgöző volt John Doyle munkásságáról hallani. Nagyon örülök, hogy meghívtak beszélgetni olyan megoldásokról, melyek segítik a klíma-káoszunkhoz való mély alkalmazkodást.

Szeretnék egy visszajelzést kapni, hogy kik vannak a teremben.

Emelje fel a kezét, aki az Európai Bizottságnál dolgozik, vagy valamilyen kapcsolata van vele. Úgy látom, majdnem minden kéz fent van. Rendben, köszönöm!

Emelje fel a kezét, ha valamiképpen elutasítaná a klíma-vészhelyzeti megítélésünket?

Rendben, a kamerák engem vesznek, nem Önöket….OK!

Kik gondolják úgy, hogy a klímaváltozás az Önök életében zavart fog okozni az életmódjukban?

OK! Közel mindenki : talán 90%, vagy ennél többen emelték fel a kezüket. Nos …

Igen, ezért szeretnék erről beszélni, mert megtapasztaltam, hogy nagyon nehéz “átállni” ebből a tudatosságból a cselekvésbe. A szerepeinken, az életünkön, és magán a rendszeren belül, amiben minden nap részt veszünk, és részt kell vennünk.

Ha ez az épület most lángra kapna, nem tűzvédelmi tanácsadót keresnénk, hogy elmondja, hogyan kezelhetünk jövőbeni tűzbiztonsági kockázatokat. Tűzoltókat keresnénk, és útmutatást arra hogyan juthatunk ki a pokolból.

Nos, a klímavészhelyzetben „tűzoltókra”, nem pedig tanácsadókra van szükségünk.

A munkánk nagyon nagy része még mindig azon a “nézetrendszeren” belül van, mint pl.:

„Hogyan csökkentsük a kockázatot?”

Hogyan tudjuk kialakítani, hogyan változzunk majd fokozatosan a jövőben?

A helyzet az, hogy nem csak füstszagot érzünk – hanem már lángok vesznek körbe bennünket.

Tapasztaltuk, hogy mennyire befolyásolta a múlt évben a kaotikus időjárás a nyugati termésmennyiségeket.

Hallottak már egy keveset arról, hogy ez több mint 20 százalékos csökkenést mutatott – a gabonák, és a gyökérzöldségek esetében – sok, ha nem a legtöbb európai országban.

A klímamodellek, amelyeket a szakértők használnak – lásd 2018-as rendellenességek – ezek a modellek változnak, és figyelembe kell venniük az elmúlt években történt tényleges megfigyeléseket is, amelyeket a modellek nem jósoltak meg előre.

Természetesen azt is hallották, hogy valóban nem jó irányban haladunk.

Említette már valaki, hogy mostanában léptük túl a 415 ppm szén-dioxid szintet? Ez csak egy szám ugye, de nem láttunk még ilyen magas szénkoncentrációt az atmoszférában 4,5 millió év óta, a geológusok kutatásai szerint… ekkor, a Pliocene korszakban volt a hőmérséklet 4 C fokkal magasabb a jelenleginél, és a tengerszintek – bár különböző tudósok másképp gondolják – de akár negyven méterrel is magasabb voltak, mint ma. Mit jelent ez számunkra?

Miért nincs már most ennyire meleg?

Ez a késleltetett hatás miatt van – a légkörben lévő szén felmelegedést okozó hatásának késése miatt. Mert az óceánok az összes további energia körülbelül 90 százalékát elnyelték, amit a széntartalmú gázok eddig csapdába ejtettek.

Ez olyan, mint amikor kávét kapnak, de ha nem isszák meg rögtön, hideg lesz.

A hőenergiát leadja a folyadék, így egy idő múlva azonos lesz a környezet hőjével.

Szóval, már egy hatalmas mennyiségű felmelegedést “felhalmoztunk”, melynek hatása a jövőben mutatkozik…

Természetesen láttuk, mi fog történni – mi történik az Északi-sarkon.

Volt néhány tudós, mint pl. Wadhams professzor, akik megkongatták a vészharangot, mondván: ha az Északi-sark eltűnik, akkor a globális átlagos hőmérséklet meglehetősen gyorsan fog nőni, és ennek mértéke az EDDIGI ÖSSZES ember által okozott KIBOCSÁTÁS mintegy FELÉVEL megegyező !!!

Ez semmissé teszi a megállapodások szerinti klímacélok realitását !

Szerinte néhány éven belül nyáron már láthatunk jégmentes Északi-sarkot.

Csak néhányan voltak, de mostanában egyre több tudós mondja ugyanezt. Nos, megjelent egy cikk februárban az Amerikai Geofizikai Egyesület folyóiratában, és az derült ki ebből, hogy nagy valószínűséggel 2030-ra jégmentes északi-sarki nyarat láthatunk.

Komoly aggodalomra ad okot, hogy ez milyen hatással lehet a metánkiáramlásokra a sarkvidéki tengerfenéken, és növekvően a permafroszt területeken is.

Ma már hallottuk azt, hogy a Kormányközi Klímaváltozási Testület szerint már csak 11 évünk van arra, hogy mintegy 50% -kal csökkentsük a szén-dioxid kibocsátást, azaz évente több mint 5% -kal, és hogy rossz irányba haladunk.

2018-ban a globális CO2-kibocsátás 2,5–2,7 %-kal nőtt, ami az eddigi legnagyobb növekedés.

Szóval, számomra ez a lényeg, amit Önök is tapasztalhatnak. Ijesztően hangzik, de nem jelenti azt, hogy felesleges cselekedni a krízis lefékezésében.

Számomra…, amikor láttam a tengerszint- emelkedést, ami már önmagában is rossz, főként a parti városok, – mezőgazdasági területek, valamint a kis szigetállamok számára.

Az a különleges benne, hogy szint-emelkedés jelzi azt, ami a földi rendszer egészében történik. A Világ Meteorológiai Szervezete márciusban megerősítette, és néhány független kutatóintézet megállapította, hogy a tengerszint emelkedése egyértelműen nem lineáris, hanem gyorsuló folyamat.

Ez azt jelzi, hogy a klímaváltozás – mint egész – gyorsulóban van.

Tehát ez arra utal, hogy az öngerjesztő módon visszacsatoló rendszerek, amelyekről mindannyian hallottunk, s néhány ezekből már jelenleg zajlik, azt jelenti, hogy klímánk jövőbeli alakulását nem tudjuk kontrollálni.

De ez nem jelenti azt, hogy ne tegyük meg azt, amit tudunk a folyamatot lelassításért.

Nem jelenti azt, hogy a klímahatás-mérséklést kidobjuk az ablakon, nem jelenti azt, hogy a kibocsátás-csökkentés, és az ökoszisztémák helyreállítása ne lenne nagyon fontos.

De azt jelenti, hogy ez túlmutat a mi „hatalmunkon”, és komoly beszélgetéseket kell folytatnunk arról, hogy mi áll előttünk, akármit teszünk.

És igen, nem áltathatjuk magunkat azzal sem sem, hogy csak néhány tudós “rémisztgetéséről” van szó.

Csak most hallottam az Allison-tól, hogy egy közelmúltbeli jelentés arról számolt be, hogy a biológiai sokféleség összeomlása az élelmiszer-ellátás jövőjét fenyegeti.

Szintén ezen a héten, az UNISDR globális kockázatokról szóló jelentése jelzi a veszélyt a “kenyérgabona termelő területek” lehetséges leromlásáról, és ennek a társadalomra gyakorolt hatásáról.

Ez most kiemelt, központi témává vált, és mégis nagyon nehéz felfogni, hogy mit is jelent ez a mindennapi munkánkra, és személyes életünkre vonatkozóan.

Nos, ez az érdemi párbeszéd más kiindulópontot igényel, felismerve, hogy klíma-vészhelyzetünk nem szennyezési probléma; hanem politikai ügy.

Nem egy technológiai; hanem pszichológiai probléma.

Persze, ha már felfogtad. Ó, és azt is mondanám, hogy ez nem olyan, hogy mint – tudom, hogy sokan úgy állnak a témához, „De már évtizedek óta igyekszünk tenni ellene!”

1987-ben volt először, hogy az ENSZ Közgyűlése egyetértett abban, hogy a klímaváltozás valóságos, hogy mi okozzuk, és ez egy probléma. Azóta sok ember sok mindent tett.

El kell ismernünk, hogy erről nem beszéltünk hitelesen, felelősségteljesen, reformista módon.

Forradalmi módon kell a témához közelítenünk.

Mit jelent ez?

Nos, remélhetőleg ez bátor, békés cselekedetet jelent. De jelenti azt is, hogy reagálásra késztetjük, és „megzavarjuk” a hatalmi rendszereket, amelyek a növekedés eszméjén alapulnak, és fenntartják azt.

Ez egy igazi kihívás azoknak az embereknek, akik a jelenlegi hatalmi rendszerekben dolgozunk.

Beszélek egy kicsit a technológiáról.

Néhány ember a technológiában látja a megoldást, mások pedig a technológia minden formáját szeretik szigorúan bírálni, mint a problémáinkat előidéző okokat, és el kell kerülnünk a technológiai-önhittséget.

Kritikával illetik pl. a földmérnöki tevékenység (geoengineering) minden formáját.

Most olyan válságban vagyunk, amikor minden megoldást egyenként meg kell vizsgálnunk, de nem oly módon, hogy a valóságról kialakított felfogásunkat próbáljuk megerősíteni.

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás hatalmas ügy, amely mindenféle területet érint majd, ezért a technológiák mindezek szempontjából fontosak lesznek.

Még mindig tanulom ezt, és ezért örülök nagyon, hogy ma itt vagyok, és délután még mélyebbre fogunk merülni a témában.

Mielőtt kifejteném egy kicsit, hogy mit értek mély alkalmazkodás alatt, néhány ötletet szeretnék megosztani, ahol szerintem a technológia segíthet.

Először is az ételről és vízről.

Szükséges mezőgazdaságunkat a jövőbeni feltételekhez alkalmazkodóvá tenni, ahol már többé nem lesz garantált az esőztetett gabonatermelés.

Sok minden van, amit elérhetnénk egyszerű megoldásokból, mint az új tározókból, az öntözött burgonyafarmokból és az üvegházakból. A hidroponikus növénytermesztés és a városi mezőgazdálkodási technológiák szintén fontosak. Át lehet állni – több, és a normál gazdálkodásban – a helyreállító mezőgazdasági megközelítésre.

Nyilvánvaló, hogy a marhahús és a tejtermelés helyettesítése lényeges.

Amikor azt mondom, hogy helyettesítés – emlékezzenek a gondolatomra – forradalmi megközelítést mondtam?

Nos, el kell gondolkodnunk arról, hogy a piaci mechanizmus hogyan vezetett félre minket.

Fel kell ismernünk, hogy nehéz döntéseket kell hoznunk, és lesznek ellenreakciók.

Szükség lesz a jövőben arra – ha az élelmiszerellátással gondok lesznek – hogy – az emberek gabonaféléket, és ne marhahúst egyenek.

Diverzifikálni kell az élelmiszerforrásokat, újra visszamenni a helyi szintre.

Újításokra, információs megoldásra lesz szükség, hogy a házközösségek összekapcsolódjanak egymással, és jobb helyi termelést vagy fogyasztást szervezzenek, így alacsonyabb lehet a karbonlábnyomuk a jelenleginél.

Alapvetően úgy gondolom, hogy nem tudunk biztonságot nyújtani az emberi fajnak egy szakértői cikkel, vagy egy új biztosítási kötvénnyel ez ellen; ez csak a közösségi szolidaritással lesz majd kivitelezhető az élelmiszer-, és a vízellátás tekintetében.

Másodszor, el kell vonatkoztatnunk attól, hogy egyes technológiák hogyan növelik sebezhetőségünket.

Láthattuk bármelyik, közelmúltbeli élelmiszerhiány előtt – ami Nyugaton súlyos károkat okozott, hogy a pénzügyi szektor pánikba esve – “berobbantotta” a hitel- és monetáris rendszereinket.

Egyre növekvő mértékben támaszkodunk a globális rendszerekre, még a helyileg előállított termékek esetében is, és ezek a globális rendszerek kikövetelik a folytonos gazdasági bővülést.

Csak idő kérdése, hogy mielőtt még néhány jelentősebb megrázkódtatást tapasztalnak – hacsak nem beszélünk erről a sebezhetőségünkről -, hogy eljön a nap, amikor a helyi közösségekben nem tudunk helyben sült kenyeret vásárolni, mert néhány – egyes viszont-biztosító társaságok talán Frankfurtban – összeomlottak, és ennek másodlagos hatása megfoszthat minket attól, hogy csak “leugorjunk” kenyeret venni.

Az egy őrület, hogy valójában egyre nagyobb sebezhetőségünket teremtjük meg!

Nos, úgy gondolom, hogy a válaszok az információs megoldásokban találhatóak meg.

Nem feltétlenül a csak készpénzfizetésre visszatérni, ahol ténylegesen kísérletezünk, és alapvetően biztonságos fizetési rendszert akarunk létrehozni, beleértve az alternatív és helyben kibocsátott pénznemeket is.

De ezeknek a megoldásoknak nyitottnak, és rugalmasnak kell lenniük. Nem akarjuk, hogy új „előjogokat” eredményezzen, mint egy – a spekulánsok által kisajátított – új eszközt.

Harmadszor, a megoldásokat elérhetőbbé kell tenni ott, ahol kétségbeejtően szükség van a szenvedés csökkentésére és az alkalmazkodás elmélyítésére.

Nagyon sok technológia van magántulajdonban, és mint mondtam, ezek használata a tulajdonos mérlegelésétől függ.

Az egyik terület, ahol sürgős a nyitás: támogatni kell a klímatragédiához való tömeges pszichológiai alkalmazkodásra való felkészítést, mert a helyzetünkre ébredés nehéz érzelmeket vált ki.

Biztos vagyok benne, hogy mindannyian tapasztalták az elmúlt hónapokban és években, önmagukkal, családjaikkal, és kollégáikkal beszélgetve.

Továbbra is együtt kell élnünk a veszteséggel, a bánattal, szomorúsággal, zavartsággal, félelemmel, pánikkal, haraggal.

Úgy hiszem, hogy az információs technológia segíthet nekünk, hogy mindenféle pszichoterápiás szolgáltatást nyújtsanak számunkra.

Meditációhoz jelenleg én a Headspace alkalmazást használom a telefonomon. Ez jó számomra, és annak a fickónak, aki létrehozta, valamint milliomos támogatóinak, de szükség van a hasonló minőségű ingyenes szolgáltatásokra.

Ingyenes online képzésre és szakértői segítségre van szükség, hogy segítsen tanárainknak, tanácsadóinknak, újságíróinknak, kormányzati tisztviselőinknek és másoknak – a jövőben tapasztalható nehéz érzelmek – feldolgozásában, valamint az előttünk álló nagyon kemény döntések meghozatalában.

Sokat kell tennünk annak érdekében, hogy terjedjenek azok az ismeretek, amelyek a károk mérséklését, és egymás segítését szolgálják.

Úgy vélem, a legújabb informatikai technológiát kell használnunk, amíg még rendelkezésünkre állnak.

Negyedszer, és most ez ellentmondásos kicsit, technológiára van szükségünk az Északi-sark jégtakarójának megmentéséhez. Ha ez eltűnik, akkor az északi félteke időjárási változása katasztrofálisan hat a gabonatermésünkre, ill. mindenre – és egyben a metán tömeges kiáramlásának veszélyével jár.

Jelenleg nem tudjuk, és nem is fogjuk, időben előre haladva, hogy mennyi metán szabadulhat fel, ill. mikor.

Természetesen a sarki metán kiáramlása az emberiség várható kihalásának kérdését veti fel.

Tehát, azonnal meg kell próbálnunk az Északi-sarkot hűteni, és a legjobb módszer, amiről tudok, az a tengeri „felhőfényesítés”, amellyel az északi-sarki tengerből csöveken keresztül szivattyúznák fel a vizet, majd az égre permeteznék, hogy növelje a felhőképződést, visszaverje a napsugarakat az Északi-sark felett, hogy hűtse azt.

Még nem tudjuk, hogyan fog működni, de meg kell vizsgálnunk, és tesztelnünk kell hamarosan.

Már nem támogatom az általam megvizsgált földmérnöki elképzelések más formáit, és a „felhőfényesítést” sem a sarki régiókon kívüli területeken.

De újra meg kell ismételnem: a helyzetünk nem tűr el sem technológiai önhittséget, sem techno-fóbiát.

Nem az a szempont vezet minket, hogy „Egy szétesőben lévő világhoz tartozva, valamilyen történetet akarok elmondani a valóságról, csak azért, hogy jobban érezzem magam. ”

Ötödször, olyan megoldások kellenek, amelyek segítik az embereket, hogy kapcsolatba léphessenek másokkal, azokkal, akik korábban ismerik fel klíma-tragédiánkat, mint a társadalom szélesebb körei.

Az a vélekedés, hogy: “Túl késő, hogy radikálisan változtassunk életmódunkon!” – még mindig tabu, és valószínűleg néhány évig még így is marad.

Nem hiszem, hogy mindenki olyan, mint az ebben a szobában lévő emberek.

Talán mostanában valami megváltozott. De úgy gondolom, ez eléggé szűk körű csoport, és az oka, hogy kollégáimmal együtt elindítottam a Deep Adaptation Forum-ot, mely nemzetközi teret biztosít azok számára, akik szeretnék felfedezni, mit tehetnek a szakmájukban, gyorsítani az összeomlásra való felkészülést.

Mélyreható egyéni, és közösségi előkészületeket ismertetek, társadalmunk összeomlására/felbomlására felkészítve, és azért nevezem „mélynek”, mert nem tételezem fel, hogy jelenlegi társadalmunk fennmarad néhány alkalmazkodási intézkedés miatt.

Úgy gondolom, ehhez már túl késő van.

Nos, azok közül, akik ezt a mély alkalmazkodási megközelítést alkalmazzák, nem mindenki hiszi, hogy az összeomlás elkerülhetetlen, de úgy érzik, fontos úgy cselekedni, mintha ez bekövetkezne.

Néhányan úgy látják, hogy már kibontakozóban van, csak nem egyenletesen jelentkezik mindenhol.

Megkértek a ma délutáni ülés előtt, hogy egy kicsit részletesebben írjak arról, hogy mit értek a mély alkalmazkodási megközelítésen, hogy képesek legyünk elmélkedni a megoldási lehetőségekről.

Tehát nagyon gyorsan: a Mély Alkalmazkodás (Deep Adaptation) egy négyes kérdéscsoport együttese, amelyek segítenek az embereknek abban, hogy felfedezzék, mit gondolhatnak, és tehetnek; hogy hagyjuk abba a “gondolkodás-reagálást”, ha már elhisszük, hogy a társadalmunk felbomlása, vagy összeomlása valószínű, elkerülhetetlen, vagy már elkezdődött.

Az első kérdés az, hogy “Hogyan tartjuk meg azt, amit valóban meg akarunk tartani?”

Ez a rugalmasságról, a változó körülményekhez való alkalmazkodóképességről, az értékes normáink, és viselkedésünk túléléséről szól.

A fentiekben leírtak nagy része – a pénzügyi sokkra való felkészülés is – a rugalmasságnak ezen a területén van.

Második kérdés: „Mit kell tennünk, hogy hagyjunk elengedni dolgokat, ne rontsuk tovább a helyzetet?”

Ez a kérdés segít feltárni azt, amit én “lemondásnak” nevezek, ahol az emberek, és a közösségek elengednek bizonyos eszközöket, magatartásokat, és hiedelmeket, ha ezek megtartása helyzetünket rontaná. Ilyenek lehetnek például a parti területektől való visszavonulás, a sérülékeny ipari létesítmények leállítása, és bizonyos fogyasztási szokások feladása adott időn belül.

Természetesen nagy pszichológiai kihívás lesz, hogyan segíthessünk olyan embereken, akik a várható fejlemények, és a korábban identitásuk részét képező dolgok elvesztése miatt rettegést, bánatot, zavartságot élnek meg.

Olyan sokat mondtam el korábban a megoldásokról, hogy ez segíthet nekünk a tudatosságban, az egymáshoz való kapcsolódásban, egymás támogatásában.

Úgy gondolom, ez a “lemondás birodalmában” van!

A harmadik kérdésem az, hogy „Mit hozhatunk vissza, ami segíthet a bekövetkező nehézségekben?”. tragédiákban?”

Ez a helyreállítás. Az életre, annak szervezésére vonatkozó beállítódások, megközelítések visszaállítása, amelyet a „szénhidrogén-hajtású civilizáció” felmorzsolt/tönkretett.

Ilyenek lehetnek például a tájak újjáépítése, hogy ökológiai előnyöket kapjanak, és kevesebb kezelést igényeljenek, vagy étrendünknek az évszakokhoz igazítása.

Felfedezzük a nem elektronikusan működtetett játékformákat, szórakozást, növelve a közösségi szerepvállalást, termelőképességet, és támogatást.

A negyedik kérdés, amit mindannyiunknak meg kell vizsgálnunk, az: „Mit tehetek békében a szenvedés csökkentésére, mit és kinek?”.

Ezt nevezem “megbékélésnek”.

Megbékélés a hibáinkkal, a sajnálattal, a halállal – a saját halálunkkal, másokéval, és ami több a létezésnél – egyesek megbékülnének a mi Isten, szellemi/isteni felfogásunkkal.

Arra is törekedhetünk, hogy részesei legyünk különböző politikai meggyőződésű, vallású, nemzetű, nemű, osztályokhoz tartozó emberekkel való megbékélésnek, stb.

Ez egyfajta mélyebb belső alkalmazkodás a klímakrízishez, ami szerintem elengedhetetlen, különben azt kockáztatjuk, hogy kirekesztésbe, és erőszakba süllyedünk.

Nos, számomra, amit szerettem a Kihalási Lázadással kapcsolatban az a taktikája – de valójában a jelenetek mögötti folyamatok – lenyűgözőek voltak.

Az emberek jellemzően nagy félelemmel jönnek a Kihalási Lázadás akciójára, de ha egyszer ott vannak, akkor szeretetet találnak. Megtalálják a cél és a szolidaritás érzetét.

Láthatjuk, hogy embereket tartóztatnak le, de lesz egy jogi tanácsadó, aki várni fogja őket a rendőrségen.

Láthatjuk, hogy letartóztatnak embereket, de lesz valaki, aki vár rájuk a rendőrségnél, lesz valaki, aki odamegy, és egy csomó harapnivalót vásárol nekik addigra, amikor kiengedik.

Egy teljes támogató hálózat van, mert néhányan nem fogják látni a gyermekeiket 24 órán keresztül, és gyermekfelügyeletre lesz szüksége. Egy egész rendszer van körülötte.

Mindenféle segítséget adunk az embereknek, hogy részt vegyenek, és támogassák egymást, és ezt így lenyűgöző látni.

Igazán tényleg hisznek abban, hogy meg kell határozni azt, ahogyan a válságban szeretnének “lenni”, amelyhez pedig az aktuális jelenlegi akciókon keresztül juthatnak el.

Hát, igen, tavaly július óta beszélgetéseket próbáltam folytatni a mély alkalmazkodási perspektíva alapján.

Rájöttem, hogy ez nem könnyű feladat, mert könnyen visszalépünk a klíma-káosz megelőzésére irányuló beszélgetésekbe.

Könnyen visszaeshetünk a reménységbe, hogy a dolgok nem állnak olyan rosszul.

Nos, John, úgy gondolom, lényeges volt ennek a mai alkalomnak a megszervezése, mert támogatnunk kell egymást, ha olyan komoly beszélgetéseken veszünk részt, amelyek nagyon nehéz érzelmeket váltanak ki.

Azt gondolom, minél kreatívabbak leszünk ettől az új „küldetéstől”, annál valószínűbb, hogy a lehető legjobban cselekedjünk egy nehezedő helyzetben, és mérsékeljük a károkat.

Az a terület – amely a cél-tudatosságomnak a leginkább megfelel – az valahol itt van. Köszönöm !

Ez már éles helyzet!

Load More


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a megalapítása óta karbonsemleges módon fenntartott ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.