Kizöldíthetik a turizmust a válság alatt

Azonnali pénzbeli segítséget vár az Európai Uniótól a turisztikai iparág. Az ágazati szakértők szerint emellett a karanténszabályok összehangolását várják az uniótól. Sokan arra használnák ki a válságot, hogy zöldebbé tegyék a szektort.

Az idegenforgalom a válság előtt az európai gazdaság 10 százalékát adta. 2,4 millió cégben 23 millió embert alkalmaztak. 6 millió munkahely azonban már elveszett a koronavírus-válság miatt. A vegetáló ágazat következő nagy tesztje a téli szezon lesz.

„Nagyon fontos lenne, hogy a bizottság minél előbb pénzt utaljon a tagállamoknak, hogy azok fedezzék a szükségleteiket. Ez különösen igaz a turisztikai szektorra, hiszen ezt az ágazatot másképp érinti a válság, mint a többi iparágat. A következő két évben például nehéz lesz elérni a 20019-es számokat” - mondta egy portugál néppárti EP-képviselő, Cláudia Monteiro de Aguia.

A nyári szezon sem volt zavartalan, sok tagországban döntöttek ugyanis utazási korlátozásokról. És az Európai Bizottság csak a múlt héten javasolt egységes rendszert az egészségügyi helyzet értékelésére és a a határintézkedésekre.

„Szerintem nagyon fontos lenne az, hogy az Európai Bizottság az ellenőrzése alá vonja azt, hogyan lépnek az egyes kormányok a karanténszabályok ügyében. Ebben koordinációra van szükség, hiszen ezt nem szabadna csak és kizárólag nemzeti alapon, következetesség és megalapozottság nélkül végrehajtani. Ami most Európában van, az maga a káosz” - mondta az Európai Turisztikai Szövetség elnöke,Tom Jenkins.

A válság mellékhatásaként zöldülni kezdett a turizmus.

„Az Európai Parlamentnek és az uniónak nagy szerepe van a klímavédelemben, így azt is mondhatnánk, hogy ne adjunk túlzott támogatást a rövidtávú turizmusnak, inkább fókuszáljunk a zöldebb modellre. Töltsünk több időt egy régióban, ha tudunk, utazzunk vonattal, próbáljuk elkerülni a repülőutakat rövidtávon. És szenteljünk több időt az olyan ajánlatoknak, amelyek helyi szinten teremtenek munkahelyet alacsony szén-dioxid-kibocsájtás mellett” - mondta egy írországi zöldpárti EP-képviselő, Ciaran Cuffe.

A turizmus mindenképpen megváltozik a válság miatt, az még nem világos, hogy kizöldül-e az ágazat.

Forrás: Euronews


A fenti cikk szemlézésével próbálok rávilágítani, hogy miért van az emberiség a halálsoron. Pláne, ha ilyen cikkek mögé nem lát, mert nem tanították meg az előző generációknak a jövővel kapcsolatos erkölcsi felelősségüket, és mivel ez nem volt köztudatban szétbarmolták a Földet. Ezzel saját utódaik életét nyomorították meg, melynek következő lépcsőfokára és egyben a halálsor utolsó szakaszára lépett.

A piaci szereplőknek, de még a parlamenti képviselőknek is ideje megérteni, hogy az ökológiai fenntarthatóság megkerülhetetlen eleme a karbonsemlegesség! Ameddig bármelyik iparágat átitatja a fosszilis energiaégetés, - ha még nem ment tönkre - percei vannak hátra, ha már sikerült megállítani, nem fog újraindulni a régebbi fenntarthatatlan módon vagy egyáltalán. Tessék megtanulni olyan kifejezéseket mint a karbon kiegyenlítés (carbon offset), karbonsemleges, fenntartható (valójában mint jelent fenntarthatóvá válni), karbonkredit, karbonlábnyom, mint az ökológiai-lábnyom legnagyobb és a múltban leggyorsabban növekvő része.

Kizöldíthetik a turizmust a válság alatt | ClimeNews

A 'zöld', a 'kizöldítés' kifejezések le lettek járatva a múltban, már a szakma sem veszi komolyan, hiszen a "zöldrefestés (greenwashing)" kifejezés létrejötte is azoknak a bűne, akik környezetvédelmi szervezet álcája mögé bújva a növekedésre alapuló gazdaság kiszolgálói voltak. Mit képzelnek olyan "zöld"-nek titulált szervezetek, akik gyümölcsfák ültetésével próbálják elhitetni a piaccal, hogy zöldek, karbonsemlegesek lettek? Mit képzelnek azok, akik fenntartható vállalat vagy CSR díjakat osztogatnak olyan cégeknek, akiknek semmi közük a karbonsemlegességhez, de még ki se számoltatták, hogy milyen hatást gyakorolnak a Földre az ÜHG (üvegházhatású gázok) kibocsátásaikkal, mely a tevékenységükhöz köthető. Mit képzelnek azok a zöldszervezetek, akik dollármilliókat költenek és egyetlenegy fajt sem sikerült megmenteniük évtizedek alatt, vagy az ÜHG kibocsátás folyamatosan nő! Hogy merészelik Greta Thunberget, a miatta elindult FFF mozgalmat, vagy a radikálisabb XR-t kritizálni akiknek elfogyott a türelmük.   Akik folyamatosan félrevezették és félrevezetik a piacot, ők részesei annak, hogy most itt tartunk.

Mindeközben, akik évtizedek óta a valódi fenntarthatóságot hirdetik, a leghatékonyabb klímavédelmi tetteket  (Azúr az új zöld!) hajtják végre, még a minimális támogatást is megvonták tőlük. Pedig itt vannak a karbonsemlegesítő és nyilvántartó szervezetek mindenki orra előtt, hiába néznek át rajtuk sokan, dolgoznak folyamatosan.

Mivel még nem alakult ki a jogi kategória és eljárás, klímabűnözőkkel és a jövő generációk életét ellehetetlenítő klíma-bűncselekményekkel van tele az egész világ. Ameddig ez így van, halálsoron jár.

Rampasek, László A.


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...

...a megalapítása óta karbonsemleges módon fenntartott ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről és a légköri szennyezésekről szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.