„Már semmi sem lep meg” – amikor a háborúk és a klímaválság ugyanarról szólnak

(videó: Tiken Jah Fakoly – Plus rien ne m’étonne, Le Grand Choral 2024, Nuits de Champagne)

 

Amikor Tiken Jah Fakoly több mint húsz éve megfogalmazta a „Plus rien ne m’étonne” üzenetét, még elsősorban politikai kiáltványként értelmezték a dalt. Ma, a 2020-as évek közepén azonban egészen más fénytörésbe kerül: nemcsak a hatalmi játszmákról szól, hanem arról a világról is, amelyben a háborúk és a klímaválság egyre inkább ugyanannak a rendszernek a következményei. A dal visszatérő mondata – „felosztották a világot, már semmi sem lep meg” – ma már nemcsak geopolitikai cinizmust tükröz, hanem egyfajta kollektív érzéketlenséget is, amely a környezeti pusztítás mindennapossá válásából fakad.

A modern konfliktusok mögött húzódó érdekek sokszor ugyanazok, amelyeket a klímaváltozás kapcsán is látunk: erőforrások, energia és befolyás. A háborúk közvetlen környezeti hatásai ugyan ritkán kerülnek a címlapokra, mégis jelentősek. Katonai járművek és repülőgépek hatalmas mennyiségű üzemanyagot égetnek el, ipari létesítmények semmisülnek meg, olajkutak gyulladnak ki, városok válnak romhalmazzá. Ezek nem csupán lokális tragédiák: mindez a légkörben, a talajban és a vízkészletekben hagy nyomot. A háború így nemcsak humanitárius, hanem klímavédelmi kérdéssé is válik – még ha ezt ritkán is mondjuk ki ilyen egyértelműen.

Fakoly dalszövege különösen élesen mutat rá arra a logikára, amelyben országok, régiók és erőforrások szinte csereeszközzé válnak a nagyhatalmak kezében. Ez a gondolkodásmód ma sem tűnt el, legfeljebb modernebb formát öltött. Az energiahordozókért, ritkaföldfémekért vagy éppen vízkészletekért folytatott verseny egyre inkább összefonódik a klímaváltozás hatásaival. Ahogy egyes térségek élhetetlenné válnak az aszály vagy az elsivatagosodás miatt, úgy nő a feszültség az erőforrások körül. Ez a folyamat könnyen vezet konfliktusokhoz, amelyek tovább gyorsítják a környezeti pusztulást. Egy olyan spirál rajzolódik ki, amelyben a háború és a klímaválság kölcsönösen erősítik egymást.

Ebben a körben Afrika különösen érzékeny pontként jelenik meg – és nem véletlenül hangsúlyos Fakoly munkásságában sem. A kontinens történelmi felosztása, a külső érdekek mentén kialakított határok és az erőforrások hosszú távú kiszervezése máig ható következményekkel jár. Miközben Afrika hozzájárulása a globális kibocsátáshoz viszonylag alacsony, a klímaváltozás hatásai – az elsivatagosodás, az élelmiszerbizonytalanság vagy a kényszerű migráció – itt jelentkeznek a legdrámaibb formában. Ez az ellentmondás nemcsak igazságtalan, hanem instabilitást is szül, amely újabb konfliktusokat generál.

Talán a dal legnyugtalanítóbb üzenete mégsem a konkrét kritika, hanem az a lelkiállapot, amelyet kifejez: az, hogy mindez már nem okoz meglepetést. A háborúk, a környezeti károk és az erőforrásokért folytatott küzdelmek lassan a globális normalitás részévé válnak. Ez a fajta megszokás azonban veszélyes, mert csökkenti a cselekvési hajlandóságot. Ha a pusztítás természetesnek tűnik, akkor a változtatás igénye is halványul.

A kérdés így nemcsak az, hogy igaza volt-e Tiken Jah Fakoly-nak, hanem az is, hogy mit kezdünk ezzel a felismeréssel. A klímavédelem és a béke ügye nem választható szét egymástól: ugyanannak a globális működésnek a következményei. Amíg a világot rövid távú érdekek mentén „osztjuk fel”, addig a konfliktusok és a környezeti válságok is újratermelődnek. Az igazi kihívás ezért nem pusztán technológiai vagy gazdasági, hanem szemléletbeli: képesek vagyunk-e kilépni ebből a logikából, mielőtt valóban eljutunk oda, hogy már tényleg semmi sem lep meg.

Rampasek László A.

Dalszöveg:

Plus rien ne m’étonne – magyar fordítás
Tiken Jah Fakoly

„Semmi sem lep meg már”

Semmi sem lep meg már,
Felosztották a világot!
Semmi sem lep meg már!
Semmi sem lep meg már!
Semmi sem lep meg már!

Ha Csecsenföld az enyém lehet,
Örményország a tied lehet!
Ha Afganisztán az enyém lehet,
Pakisztán a tied lehet!
Ha Haitit nem adhatod nekem,
Elviszlek Banguiba!
Ha segítesz Irakot bombázni,
Kurdisztánt neked adom!

Felosztották a világot!
Semmi sem lep meg már!
Semmi sem lep meg már!
Semmi sem lep meg már!

Ha az uránium az enyém lehet,
Az alumínium a tied lehet!
Ha az ércvagyon az enyém lehet,
Segítek lerázni a Tálibánt!
Ha sok zsét adsz a kezembe,
Veled tartok a háborúba!
Ha kinyerhetem az aranyadat,
Segítek lerázni a tábornokod!

Felosztották a világot!
Semmi sem lep meg már!
Semmi sem lep meg már!
Semmi sem lep meg már!

Afrikát úgy osztották fel,
Hogy minket meg se kérdeztek!
És még csodálkoznak, hogy megosztottak minket!
A Mandingo Birodalom egy része
a Wolofoknál kötött ki,
A Mossi Birodalom egy része
Ghanában végezte,
A Soussou Birodalom egy része
a Mandingo Birodalomban tűnt fel,
A Mandingo Birodalom egy része
meg a Mossiknál landolt!

Afrikát úgy osztották fel,
Hogy minket meg se kérdeztek!
Anélkül, hogy szóltak volna!
Anélkül, hogy kérdezték volna!

Felosztották a világot!
Semmi sem lep meg már!
Semmi sem lep meg már!
Semmi sem lep meg már!