Jó érzés fát ültetni, csak éppen édeskevés a klímaváltozás elleni harcban. Egy természet helyreállításával foglalkozó ökológus hívta fel a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem szabadna azt hinnünk, hogy „kiültethetjük” magunkat a klímaváltozásból.
Világszerte népszerűek a faültető kezdeményezések, a kormányok is előszeretettel jelentik be, hogy fákat ültetnek a klímavédelmi akcióterv és vállalások keretében. 1 billió fa ültetését vállalta például az idei Davos-on a klímaszkeptikus Donald Trump is.
A restaurációs ökológia a leromlott vagy elpusztult élőhelyek helyreállításával foglalkozik. Az egyik restaurációs ökológus, Karen Holl, a Santa Cruz Egyetem természettudományokkal foglalkozó professzora a napokban a Science-ben megjelent cikkében arra hívta fel a figyelmet, hogy nem hihetjük azt, hogy majd 1 billió fa elültetése (ennyit ígért be Donald Trump) segít visszafordítani a klímaváltozás káros hatásait. A fák ugyanis csak nagyon kis arányban kötik meg azt a szén-dioxid mennyiséget, amit kibocsátunk. „Ez csak a kirakó egyetlen kis darabja” – mondja. Arra is figyelmeztetett, hogy a faültetés nem egyenlő az erdős területek növelésével.
Az ökológus természetesen nem a falültetés jótékony hatását kérdőjelezi meg, hanem arra irányítja a figyelmet, hogy egyre elterjedtebb az a nézet, ami a faültetésre egyfajta csodaszerként tekint a klímaváltozás elleni harcban. „Kielégítő érzés kimenni, elültetni egy fát, ez egy kézzel fogható dolog. De ez nem ilyen egyszerű: realistának kellene lennünk abban a tekintetben, hogy mit érhetünk el ezáltal és mit nem. A faültetésnek egy hosszú távú, gondosan megtervezett folyamatnak kell lennie, ha valóban az előnyeit akarjuk élvezni” – teszi hozzá.
A faültetés elősegíti a biodiverzitás megőrzését, javítja a vízminőséget és árnyékol, azonban az ökológus felhívja arra is a figyelmet, hogy ez akár vissza is üthet: attól függően, hogy hol és hogyan ültetnek el fákat, ez kárt is tehet a helyi ökoszisztémában, az ott élő fajokban, valamint ronthatja a talaj vízellátottságát is. A jóhiszemű faültetés káros hatására már Magyarországon is felhívták a figyelmet: nemrég magyar biológusok bizonyították be, hogy számos fafaj ültetése a Duna-Tisza közében elsivatagosodáshoz vezet.
Korábban: A 24.hu beszélgetett Dr. Tölgyesi Csaba biológussal, az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport és a Szegedi Tudományegyetem ökológiai tanszékének egyik munkatársával, a kutatás vezetőjével. A kutatócsoport azt vizsgálta, miként hatnak a fák a regionális vízháztartásra.
A fák az életük során jelentős mennyiségű szén-dioxidot vonnak ki a légkörből. A párologtatásukkal enyhítik a forróságot, árnyékolnak, és pozitívan befolyásolják a talaj nedvességtartalmát, vízmegtartási képességét. A kutatócsoport eredményei azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy érdemes árnyalni az általános képet: tudományosan bebizonyították ugyanis, hogy a Duna–Tisza közi homokhátságokon az erdők nem megtartják, hanem csökkentik a talaj víztartalmát, ezzel pedig gyorsítják a kiszáradást, az elsivatagosodás folyamatát. A kutató azt is elmondta a lapnak, hogy a terület egy eleve csapadékban szegény vidék, melegebb és szárazabb a Kárpát-medence más tájainál, és az ENSZ már félsivatagi területként tartja számon.
„Az itt talajba szivárgó csapadék lejut a talajvízbe, amely igen lassan áramolva a mélyebben fekvő, akár több tucat kilométerre lévő vizes élőhelyeket táplálja, és egyúttal a környező vetések gyökérzónája számára is biztosítja a nélkülözhetetlen vízutánpótlást. A kecskeméti eső az izsáki gazdák termését öntözi” – jegyezte meg a biológus.
Vannak fajok, amelyek ráadásul többet árthatnak, mint használhatnak: a fenyő megállás nélkül szívja ki a nedvességet a talajból és a tűlevelei felfogják a csapadékot, de a nyárfa is hasonló hatást ér el. Gazdasági szempontokon kívül minden az akác telepítése ellen szól: bár a vízellátottság szempontjából még az akác okozza a legkevesebb kárt, azonban az idegenhonos faj átalakítja a környezetét, a talaj kémiai összetételét, és szinte minden más fajt elűz.
A lelkes faültetés helyett az ökológus szerint inkább az erdőirtások mértékét kellene csökkenteni és a már meglévőeket gondozni, ez ugyanis kevesebbe is kerül, mint az újak elültetése és ökológiailag is több haszonnal jár. Emellett az erdők a legtöbb esetben regenerálják magukat anélkül, hogy nekünk segítenünk kellene ebben. Az ültetést pedig a legutolsó opciónak tartja, hiszen nagy arányban nem maradnak meg az újonnan ültetett fák.
A tervezés pedig ugyancsak fontos: az Atlanti-parti Esőerdő Rezervátum területén jóval kevesebb költséggel járna az ültetés és háromszor annyi jótékony hatása lenne az ökológus szerint. Ugyanakkor a szélsőséges időjárást is meg kell próbálnunk belekalkulálni: a Srí Lankán ültetett mangrove erdők csak 10 százaléka maradt meg a 2004-es cunami után és azt is körültekintően kell kezelni, hogy a helyi közösségeknek milyen megélhetést nyújthatnak a fák.
Forrás: HVG | 24.HU | Science
Euro Árfolyamok
A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.
