Egy lerakóhelyen keletkezett óriási tűz után a lengyel ügyészség 36 német céget gyanúsít illegális hulladékexporttal.
A héten a Lódz környéki Zgierzben 50 000 tonnányi hulladék gyulladt fel egy lerakodóhelyen, főként műanyagok. A tűz napokig méter magasan lángolt, a fekete füstfelhő több kilométerre terjedt ki. A német ARD közszolgálati adó jelentése szerint a szemét egy része Németországból származott, és az államügyészség arra gyanakszik, hogy illegálisan került oda.
A vizsgálat, amelybe a német ügyészséget is bevonták, 36 német céget, hulladékfeldolgozókat és szállítmányozókat érint. Amint az ARD megállapítja, éppen Németország az, amely a hulladékok újrahasznosításában világelső, mégis rengeteget exportál belőle.
Az egyik legnagyobb átvevő Lengyelország: míg 2015-ben még csak 54 000 tonna került oda Németországból, a lengyel Környezetvédelmi Hivatal tavaly már 250 000 tonnát regisztrált.
A kivitel remek üzlet a német cégek számára. Míg Németországban egy tonna hulladék elégetése akár 200 euróba is kerülhet, e mennyiség elhelyezése a lengyel lerakóhelyeken csak 75-80 euróba kerül. Az ilyen lengyelországi lerakókon feltűnően sok tűz keletkezik: tavaly már 117 volt.
Gyakran gyújtogatás áll a háttérben: a tulajdonosok, akiknek újrahasznosítani kellene az importot, inkább meggyújtják, hogy így szabaduljanak meg tőle. A határellenőrzéseknél gyakran tapasztalják, hogy a behozott műanyagok közé mindenféle egyéb hulladék anyagokat is kevernek.
Szakértők már régen követelik, hogy ellenőrizzék szigorúbban a hulladékkivitelt, és büntessék keményen az illegálisan szállítmányozókat. A német Szövetségi Környezetvédelmi Minisztérium azonban nem lát szükségesnek intézkedést.
Forrás: Privátbankár