Fenntarthatatlansági Helyzetjelentés és Civilizációs Túlélési Stratégiák

Összefoglalás:

Az emberi népesség a mezőgazdaságra való áttéréssel növekedésnek indult, majd az elmúlt 200 évben elképesztő mértékben megugrott. A világgazdaság méretének alakulása is hasonló mintát mutat. Ám figyelembe véve, hogy a gazdaság elszennyezi a környezetet, valamint hogy jórészt nem megújuló erőforrásokra támaszkodik, ez a kiugrás valószínűleg egyszeri alkalom volt.

A gazdaság alapja a természeti erőforrások és az energia, amiket arra használunk, hogy kellemes érzéseket keltsünk egymásban, ami közben hulladék és hulladékhő keletkezik. A természeti erőforrásokat hívhatjuk természeti tőkének is. Amikor elfogy a természeti tőke, a gazdaságnak is eltűnik az alapja. A fenntarthatatlanság így vezet civilizációs összeomláshoz.

A Global Footprint Network megfelelő adatok híján a biokapacitásba beleszámolja a nem megújuló erőforrásokat is, noha definíció szerint nem volna szabad. Emiatt a valódi, hosszútávú biokapacitás kisebb, mint a közismert adat. A kutatások alapján nem megújuló erőforrások nélkül csupán kb. 2 milliárd embert tudna eltartani a Föld, viszonylagos jólétben.

Hazánk népessége már 1980 óta csökken, amivel példát mutat az ökológiailag túlterhelt világ számára. Néhány országban az egy nőre jutó gyermekszám egy körüli, amivel szintén példát mutatnak. A legfrisebb tanulmányok szerint a globális összeomlás 2030 és 2050 között várható, és úgy tűnik, nincs elég mozgásterünk ahhoz, hogy ezt elkerüljük, csupán tompíthatjuk a zuhanást. A kisebb fogyasztáshoz érdemes hozzászokni, ám a hatékonyság növelése jellemzően nagyobb komplexitást igényel, így nagyobb sérülékenységet.

Az írás célja bemutatni a fenntarthatóság kapcsán a valódi számokat a tisztánlátás érdekében. Emellett célja bemutatni a jó példákat, amik etikus módon lehetővé teszik, hogy az összeomlás során kevesebben, kevesebbet szenvedjenek. Továbbá fölvázolni olyan közösségi és civilizációs stratégiákat, amikkel növelhetjük a túlélési esélyeinket, valamint rendszerszinten biztosíthatjuk a túlélő civilizációk fenntarthatóságát.

 

Népességnövekedés

Az alábbi grafikon a piros vonal az emberi népesség alakulását mutatja az elmúlt évezredek során. Láthatjuk, hogy a mezőgazdaságra való áttéréssel növekedésnek indult, majd az elmúlt 200 évben történt valami, ami miatt elképesztő mértékben megugrott. [1]

Ez részben az orvostudománynak köszönhető (pl. rájöttünk, hogy a kézmosás hasznos),  részben pedig a fosszilis energia kihasználásának a mezőgazdaságban. Ez hajtja a traktorokat és a kombájnokat, illetve ezt használjuk a műtrágyák és növényvédőszerek előállításához is.

Olyannyira elszaporodtunk, hogy ma már az emberek és háziállataik teszik ki a szárazföldi emlősök össztömegének 96 százalékát. [2] Kicsit olyan ez, mintha minden szerves anyagból embereket akarnánk csinálni.

1. ábra. Az emberi népesség alakulása és aránya a szárazföldi emlősökön belül

Forrás: Our World In Data, theconversation.com

Persze a többi faj is képes a túlszaporodásra, ami megfelelő feltételek esetén meg is történik. Gondoljunk csak a sáskákra vagy az invazív fajokra. Az eltartóképesség határának elérése után pedig rendre összeomlik populációjuk.  Ez idővel elkerülhetetlenül megtörténik a baktériumokkal egy petricsészében, vagy a növényevőkkel, amikor egy adott területen ragadozók és vadászat híján felszaporodnak. Előbb-utóbb mindent lelegelnek, és egyik évről a másikra drámaian megfogyatkoznak.

Az ember annyiban különleges, hogy egyrészt nincs ragadozónk, másrészt magunknak termeljük az élelmiszert. Mindkettő előfordul a természetben (pl. az oroszlán csúcsragadozó, a levélvágó hangyák pedig gombát termesztenek), de csak ránk igaz mindkettő egyszerre. [3]

Ehhez jön hozzá az orvostudomány, ami számos betegséget legyőzött. Valamint a Zöld Forradalom, melynek révén nem megújuló erőforrásokra (pl. kőolaj, földgáz, rétegvizek) alapozva sokszorosára növeltük a népességünket. Ugyan mi baj lehet?

 

A mostani gazdasági növekedés abnormális

Sejthetjük, hogy a világgazdaság méretének alakulása is hasonló mintát mutat. Az elmúlt évezredeket stagnálás jellemezte, aztán ez is megugrott. [4] Tehát az elmúlt néhány generáció által normálisnak vélt évi 1-2%-os gazdasági növekedés történelmi viszonylatban abnormális. Egyébiránt ez is elsősorban a fosszilis tüzelőanyagoknak köszönhető.

Az évmilliók alatt összegyűlt szén-, és olajkészletek elégetésével hatalmas mennyiségű hasznos energiához jutottak a gazdaságok, amit a nyersanyagok feldolgozására használtak, és gyorsan növekedtek. A növekedés láttán egyre többen mertek kölcsönöket fölvenni, majd ez lett a norma, mert versenyelőnyt jelent. Ma pedig már egyenesen növekedéskényszerben vannak a gazdaságok, a részleges fedezetű pénzek és a kamatterhelt hitelek miatt.

Ám figyelembe véve, hogy a gazdaság elszennyezi a környezetet, valamint hogy jórészt nem megújuló erőforrásokra támaszkodik, elgondolkodtató, hogy ez a kiugrás talán egyszeri dolog volt. A következőkben megnézzük a számokat, hogy választ kapjunk a kérdésre.

2. ábra. A világgazdaság alakulása az elmúlt két évezred során

Forrás: Our World In Data

A gazdaságot a következőképpen képzeljük el: A társadalom az ökoszisztéma alrendszere, a gazdaság a társadalom alrendszere, a pénz pedig a gazdaság alrendszere. Természet nélkül ugyanis nincs emberiség, emberiség nélkül nincs gazdaság, gazdaság nélkül pedig nincs pénz. [5]

A gazdaság alapja végsősoron nem a munka, és nem is a tőke, hanem a természeti erőforrások és az energia. Ugyanis az emberi munkához is energia kell (kalóriák formájában), nyersanyagok nélkül pedig leállnának a gyárak. És ha belegondolunk, a gazdaságot arra használjuk, hogy kellemes érzéseket keltsünk egymásban, ami közben hulladék és hulladékhő keletkezik. [6] Persze ezek egy részét újrahasznosítjuk, de nem visszük túlzásba.

 

A természeti tőke fogyása

A természeti erőforrásokat hívhatjuk természeti tőkének is. [7] Ez a metafora talán segít felismerni a fontosságát, és megérteni a működését. Képzeljük el, hogy van némi tőkénk, ami hozamot termel. Ha a hozamnak csak egy részét költjük el, akkor nem csökken a tőkénk. Ám ha többet költünk, mint a hozam, akkor évről évre fogy a tőkénk. Ez nyilván nem mehet örökké, hisz egyszer elfogyna.

Ugyanez a helyzet a természeti tőkével. Amikor elfogy a természeti tőke, a gazdaságnak is eltűnik az alapja. Ha például elfogy egy erdő, ott nyilván megszűnik a faipar. Vagy ha egy országban a felszín alatti vizek teszik lehetővé a mezőgazdasági termelést, a víz kifogyása esetén az is megszűnne.

A Global Footprint Network (GFN) igyekszik számszerűsíteni a természeti tőke hozamát és az emberiség környezeti terheléstét. Az alábbi ábra szemlélteti, hogy ez hogyan néz ki globális szinten. A zöld vonal tehát itt nem a természeti tőkét mutatja, hanem a hozamát, évről évre. Ezt hívják eltartóképességnek, szakszóval biokapacitásnak. A piros vonal pedig a környezeti terhünk, vagyis az ökológiai lábnyomunk.

Azt látjuk, hogy az ökolábnyom nagyobb, mint a biokapacitás, utóbbi mégis nő. Pedig ebben az esetben a természeti tőkének szükségszerűen csökkennie kell. És ha csökken a tőke, akkor a hozamának is csökkennie kellene… Tehát úgy tűnik, valami nem stimmel. Ez az ökolábnyom-számítással kapcsolatos rejtély sokak számára fejtörést okozhat, és az okok nem magától értetődőek.

Az a helyzet, hogy a Global Footprint Network egyik saját közleménye szerint nem állnak rendelkezésükre kellően jó minőségű adatok. Ezért a biokapacitásba kénytelenek beleszámolni a műtrágyák, rétegvizek és fosszilis tüzelőanyagok jelentette termelékenységet is. Ám ezek nem megújuló erőforrások, vagyis definíció szerint nem volna szabad belevenni a biokapacitásba, minthogy az a Természet eltartóképességét hivatott kifejezni. [8]

Más szóval, a Global Footprint Network is jól tudja, hogy a valódi biokapacitás kisebb, mint az ábrájukon, és hogy valószínűleg inkább csökkenést mutatna, mintsem növekedést. Ha tehát valaki ismeri ezt az összefüggést, akkor az eltartóképességre vonatkozó számok emlegetése kapcsán érdemes hozzátenni, hogy az csak az ökolábnyom-számítás alapján annyi, ám a valóságban valószínűleg kisebb.

3. ábra. A globális biokapacitás és ökolábnyom alakulása a hivatalos adatok szerint

Forrás: Global Footprint Network

Az ökolábnyom és a fejlettség korrelálnak egymással

Az összehasonlíthatóság kedvéért a biokapacitást és az ökolábnyomot is területben mérik, melynek mértékegysége a globális hektár. A fejenkénti ökolábnyom és az életminőség – konkrétabban az Emberi Fejlettségi Index – korrelálnak egymással. [9] Más szóval, úgy tűnk, alacsony ökolábnyom mellett nem lehet jól élni. Persze vannak pazarlóbb, és kevésbé pazarló országok. De még ha azt is mondanánk, hogy jó nekünk a magyar életszínvonal, úgy tűnik, az se megy 2,8 globális hektár alatt (piros szaggatott vonal).

Ám a Global Footprint Network számításai alapján világszinten csupán 1,6 globális hektár jutna egy emberre (kék szaggatott vonal). Ehhez passzívház kell, maximális újrahasznosítás, komposztálás, csak hazai – és főleg növényi eredetű – ételek, kevés új bútor, ruha és kütyü, minimális közlekedés, és a repülés teljes mellőzése. [10] Ez home office mellett nagyjából megoldható. Viszont egyetlen ország sincs, ami ilyen alacsony ökolábnyommal magas HDI-t ért volna el. Az alábbi ábrán ezt a zöld téglalap jelzi, ám láthatóan üres. Ez tehát nem tűnik reálisnak. Főleg, hogy a valóságban még lentebb kellene mennünk (zöld szaggatott vonal – becslés).

4. ábra. A fejenkénti ökolábnyom és az Emberi Fejlettségi Index korrelálnak egymással

Forrás: European Environment Agency

Mennyi embert képes hosszútávon eltartani a Föld?

De miért kell ilyen alacsonyra leszorítani a fejenkénti ökolábnyomot? Az érem másik oldala a létszámunk, ami világszinten évről évre nő. A népesség helyett a fejenkénti ökolábnyomot is vehetjük adottnak (ami 50 éve stagnál), és megpróbálhatjuk azt elérni, hogy mindenhol megálljon a népességnövekedés, és átforduljon természetes fogyásba.

Hazánk már 1980 óta példát mutat ilyen téren, pedig nem is volt egykepolitika. Meddig kellene folytatódnia a globális népességfogyásnak? Az ökolábnyom-számítás alapján a Föld kb. 4,5 milliárd embert tudna eltartani a jelenlegi globális fejenkénti ökolábnyom mellett.

Persze tudjuk, hogy az ökolábnyom-számítás túl optimista, csak azt nem, hogy mennyire. De vajon mennyi embert tudnánk élelmezni pusztán megújuló erőforrásokkal? Ezen a grafikonon láthatjuk a népesség alakulását (kék vonal), valamint azt, hogy ebből hány embert tudnánk etetni műtrágyák nélkül (piros vonal). Ez alig 4 milliárd. [11]

5. ábra. A világnépesség műtrágyákkal és nélkülük

Forrás: Our World In Data

Ha pedig belegondolunk, hogy a múlt század eleje óta jórészt gépiesítettük a mezőgazdaságot, akkor sejthetjük, hogy az olajkorszak végén nagyjából ugyanott tartanánk, mint 100 évvel ezelőtt. Ez viszont kevesebb, mint 2 milliárd embert jelent. Egészen sokkoló. Hasonló eredményre jutott egy Cornell egyetemi kutatócsoport is. [12]

Ez a szám talán aggasztónak tűnik. De ne feledjük, hogy száz éve ennyien se voltunk, és eleve úgy duzzadt ekkorára a népességünk, hogy elvettük az életteret a többi élőlénytől. Ennek eredményeképp a gerincesek populációja 60%-kal csökkent az elmúlt évtizedekben. [13] Eltűnt a méhek negyede is, amik sok haszonnövény beporzását végzik. [14] A korallok fele is elpusztult, ami azért gond, mert kereskedelmileg halászott halak ívóhelyéül szolgálnak. [15] A fitoplanktonok mennyisége pedig 40%-kal csökkent, [16] ami azért is problémás, mert ők felelősek az oxigéntermelés 2/3-ért. Más szóval, nélkülük egyszerűen megfulladnánk. [17]

Az ökológiai túlterhelés közelgő összeomlást jelent

Fontos leszögezni, hogy amíg túlterheljük a környezetet, addig elkerülhetetlenül civilizációs összeomlás felé haladunk. A további növekedés pedig csak siettetné azt. Ezért is ellentmondásos, hogy a Fenntartható Fejlődési Célok között szerepel a gazdasági növekedés.

Sokan azt gondolják, hogy a megújuló energia majd mindent megold, és fenntartható zöld növekedés lesz. A valóságban azonban még ha találnánk is egy tiszta, bőséges, sokoldalú energiaforrást, akkor egyszerűen azt használva élnénk föl a nyersanyagokat, és pusztítanánk el a természetet. Talán még aszteroidákat is bányászhatnánk a nyersanyagokért, de a bioszférát az sem mentené meg. Tehát a karbonkibocsátás nullára csökkentése nem mentene meg minket.

Nyilván nem szeretnénk, ha saját létfeltételeinket megsemmisítve pusztulásra ítélnénk magunkat. Szóval vizsgáljuk meg jobban a környezetterhelés összetevőit, hogy lássuk, miken lehetne változtatni ahhoz, hogy megpróbáljuk elkerülni sanyarú sorsunkat. A közismert IPAT formula megmutatja, [18] hogy a környezeti terhelésünket a népesség, a fejenkénti fogyasztás és a hatékonyság reciprokának szorzata adja. Egyébként a fejenkénti ökolábnyom nem más, mint utóbbi kettő szorzata. De nézzük meg egyenként mind a hármat!

A hatékonyság növelése megmentheti a civilizációt?

Kezdjük a hatékonysággal! Úgy is definiálhatjuk, mint egy folyamat során keletkező hulladék, illetve hulladékhő arányát a termékek és a hasznos energia mennyiségéhez képest. Megjegyzendő, hogy a hatékonyság javulása esetleges, mivel a tudósoknak és mérnököknek rá kell jönniük, hogyan lehet növelni. Az infrastruktúra idő előtti lecseréléséhez pedig pénz kell, illetve energia. Amiből most épp, hogy kevesebbet kellene használni. Persze ha jut rá pénz, általában megéri beruházni.

De még ha van is rá pénz, a beruházások országos szinten nem feltétlenül eredményeznek kisebb erőforrás-felhasználást, főleg a növekedés őrületében. Sőt, az energiahatékonyság növelése vissza is üthet, mert a több hasznos energia növeli a gazdasági növekedési ütemét. [19] Közben pedig a hatékonyságnak mindig van egy fizikai korlátja, amin túl nem növelhető.

Ha megnézzük, mi történt az energiaszektorban, azt látjuk, hogy megújulók inkább csak rárakódnak a növekvő mennyiségű fosszilis energiára. [20] Megjegyzendő, hogy bár a napelem és szélturbina ára nagyot esett az elmúlt évtizedek során, a megújulók arányának növekedésével több tárolókapacitásra van szükség az ingadozás mértékének kiegyenlítésére, amivel a költséghatékonyságuk is eltűnik. A hatékonyság-növelés tehát úgy tűnik hasztalan, vagy kifejezetten kontraproduktív.

A fogyasztás csökkentése reális célkitűzés?

A fogyasztás csökkentése mellett szól, hogy a nagy fogyasztásnak negatív hatása is lehet, pl. zsúfoltság, vagy tárolási költségek. Emiatt is terjed a minimalizmus. Ám ha mindenki minimalistává válna, akkor valószínűleg recesszió lenne, ami negatívan érintené az embereket.

Közben a kormányok és központi bankok kifejezetten azon dolgoznak, hogy növeljék a fogyasztást, ahogy az egyes vállalatok is. A nagyobb GDP ugyanis több adót jelent az állam számára, ha pedig egy-egy vállalatnak sikerül növelnie a keresletet termékei és szolgáltatásai iránt, az potenciálisan több profitot jelent.

Ahogy a hatékonyság növelésének, úgy a fogyasztás csökkentésének is megvannak a korlátai, ugyanis az alapszükségleteket ki kell elégíteni. Szögezzük le: a szegények inkább növelnék fogyasztásukat, mintsem csökkentenék, mivel ők is szeretnének tiszta ivóvizet, vécét, biciklit, mobilefont, szórakozási lehetőségeket, stb. Naivitás volna arra számítani, hogy a nyomorgó milliárdok az elkövetkező évtizedekben is a jelenlegi szintjükön tengődjenek.

Szóval még ha a jómódúak kevesebbet is fogyasztanának (amit ugye a kormányok, bankok és vállalatok nagyon nem akarnak), és középen találkoznának a szegényekkel, összességében akkor sem csökkenne az emberiség teljes fogyasztása. Tehát az önkéntes globális fogyasztás-csökkentés sem tűnik realisztikus forgatókönyvnek.

A természetes fogyás alkalmas lehet a civilizáció megmentésére?

Maradt a népesség. Ez nem egy könnyű téma, mivel sokaknak ellenérzése van vele szemben. Gondoljunk csak arra, milyen érzésekkel tölt el az a kifejezés, hogy „fogy a magyar”. A kormányoknak és egyházaknak pedig kifejezetten érdeke a népességnövekedés, mert több adóalanyt, és több hívet jelent. A vállalatoknak pedig nagyobb versenyt a munkaerőpiacon.

Ám vannak kivételek. Néhány kormány rájött, hogy jobb, ha tényleg csak akkor fogan meg egy gyermek, ha a szülők várták, ezért igyekeznek elérhetővé tenni a szexuális oktatást és a fogamzásgátlást. Ezek egyébként emberi jognak számítanak. Sokan nem tudják, de világszerte közel 300 millió nő szeretne védekezni, csak nem jut hozzá a fogamzásgátlókhoz.

Az a tapasztalat, hogy ha a nők hozzájutnak ezekhez, és a középiskolai oktatáshoz, akkor lecsökken az egy nőre jutó gyermekszám, valamint csökken az anyai halálozás és csecsemőhalandóság előfordulása is. [21] Emellett a kutatások alapján a fogamzásgátlás jogának biztosítása messze a leghatékonyabb segélyezési mód. [22] Néhány országban már egy nőre alig egy gyermek jut. Ilyen például Dél-Korea vagy Szingapúr. [23] Ezek az országok példát mutatnak az egész világ számára, hiszen ökológiai túlterhelés esetén a legjobb dolog, ami történhet egy népességgel, az a fogyás.

A természetes fogyás révén a népesség a felére vagy negyedére is visszaeshet. Elvégre száz éve alig voltunk 1,6 milliárdan, [24] és néhány generáción belül újra annyian lehetünk. Csak sajnos az emberek fejében sok tévhit él a téma kapcsán, és úgy általában nagy a káosz. Például az ökológiai túlterheléssel nem törődve sokan pánikolnak a népességfogyás miatt, a fejlődő országokba küldött fogamzásgátlókat pedig rasszista dolognak tartják.

Ez utóbbi kapcsán több afrikai származású értelmiségi felszólalt, mondván nincs ebben semmi rasszizmus vagy eugenika. Megjegyezvén, hogy a szegény országok lakóit is zavarja a népességrobbanás, és hogy a népesedés témáját nem szabad a szőnyeg alá söpörni. [25]

A növekedés határai

A Növekedés Határai című tanulmány már 1972-ben jelezte, hogy az „üzlet, mint általában” forgatókönyv civilizációs összeomláshoz vezet. A későbbi kutatások során kiderült, hogy ezen az úton haladunk, és az előrejelzések alapján 2030 és 2050 közt várható az összeomlás. [26] Az olyan előrejelzések pedig, amik ezt a tényezőt figyelmen kívül hagyják, nem tekinthetőek mérvadóak.

A fenntarthatóság elérésére csak a természetes fogyás tűnik hatásos és reális stratégiának. Ugyanakkor nem valószínű, hogy ennyi idő alatt képesek volnánk elérni a fenntarthatóságot. Főleg, hogy nem is tudjuk, hogy igazából mekkora az eltartóképesség, csak azt, hogy kisebb, mint amit az ökolábnyom-számításra alapozva emlegetni szoktak.

6. ábra. A növekedés határai és a globális összeomlás várható ideje

Forrás: Smithsonian Magazine

Az összeomlás tehát elkerülhetetlennek tűnik, és inkább csak az esést tudjuk tompítani. A kisebb fogyasztáshoz érdemes hozzászokni, ám a hatékonyság növelése nagyobb komplexitást igényel, ami nagyobb sérülékenységet jelent. Ha közben minden etikus dolgot megteszünk a népesség mielőbbi csökkenésbe fordulásért, akkor kevesebben, kevesebbet fognak szenvedni. Egy új egyensúlyi állapot elérése után pedig a fenntarthatóság tudatos megőrzése mellett a jövő nemzedékek viszonylagos jólétben élhetnek, egyfajta „neofeudális” világban.

Amennyiben elfogadjuk, hogy civilizációs összeomlás elé nézünk, úgy célszerű valamilyen szinten felkészülni ra. Összegyűjtöttem néhány alapvetést, ami javíthat a túlélési esélyeinken.

Összeomlás esetén nem számíthatunk arra, hogy a boltokban lesz élelmiszer és ásványvíz, sőt, az se biztos, hogy jön majd víz a csapból. Ezért érdemes vidékre költözni és földet venni, lehetőleg víz mellett, és megtanulni vegyszermentesen termelni. Egy közösségben nagyobb munkamegosztás lehetséges, mint egy családban, így jobb életminőségre számíthatunk. Célszerű bevonzani régi, gyakorlatias szakmákkal rendelkező embereket is. Hazánkban is vannak hasonló megfontolások alapján szerveződött közösségek. [27]

Ha a helyi kisközösség faluvá növi ki magát, akkor alaposan meg kell szervezni a gazdaságot és az elosztást. A növekedési paradigma alternatívájaként célszerű nonprofit közösségi vállalkozásokban gondolkozni, és teljes fedezetű, és akár negatív kamatozású helyi pénzt létrehozni. Akit érdekel a felkészülés témája, többet olvashat róla ebben a cikkben.

---

Források:

[1] https://ourworldindata.org/world-population-growth
[2] https://theconversation.com/humans-now-drive-evolution-on-earth-both-creating-and-destroying-species-61892
[3] Daniel Quinn: “Izmael” Föld Napja Alapítvány, 1993.
[4] https://ourworldindata.org/grapher/world-gdp-over-the-last-two-millennia
[5] https://fenntarthato.bocs.eu/
[6] https://www.resilience.org/stories/2018-05-08/where-are-we-going/
[7] https://www.cbd.int/financial/values/uk-stateof-naturalcapital.pdf
[8] Mathis Wackernagel, Bert Beyers: Ecological Footprint, 2019
[9] https://www.eea.europa.eu/data-and-maps/figures/correlation-between-ecological-footprint-and
[10] http://www.footprintcalculator.org/
[11] https://ourworldindata.org/grapher/world-population-with-and-without-fertilizer
[12] https://www.researchgate.net/publication/225689329_Will_Limited_Land_Water_and_Energy_Control_Human_Population_Numbers_in_the_Future
[13] https://wwf.panda.org/knowledge_hub/all_publications/living_planet_index2/
[14] https://www.ecowatch.com/insect-land-decrease-study-2645822562.html
[15] http://www.secore.org/site/corals/detail/coral-reefs-are-dying.23.html
[16] https://www.scientificamerican.com/article/phytoplankton-population/
[17] https://www.sciencedaily.com/releases/2015/12/151201094120.htm
[18] https://mahb.stanford.edu/library-item/a-brief-history-of-ipat-impact-population-x-affluence-x-technology/
[19] Greening, Lorna; David L. Greene; Carmen Difiglio (2000). “Energy efficiency and consumption—the rebound effect—a survey”. Energy Policy. 28 (6–7): 389–401.
[20] https://ourworldindata.org/grapher/global-primary-energy
[21] https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/family-planning-contraception
[22] https://www.copenhagenconsensus.com/post-2015-consensus/economist
[23] https://www.statista.com/statistics/268083/countries-with-the-lowest-fertility-rates/
[24] https://ourworldindata.org/world-population-growth/
[25] https://www.overshootday.org/florence-blondel-population/
[26] https://www.smithsonianmag.com/science-nature/looking-back-on-the-limits-of-growth-125269840/
[27] http://kozossegek.atalakulo.hu/