Kik a felelősek az éhezésért? A BOCS-nak már 1975-ben központi témája volt a világéhezés, és e 45 év alatt számtalan őrült támadott bennünket amiatt, hogy a fogamzásgátlás emberi jogának kulcsszerepét hangsúlyozzuk a szegénységből kiemelkedésben.
Pedig pl. 103 ország 60 évének klaszteranalízise is ezt támasztja alá: https://afrika.bocs.eu
Az alábbi UNICEF jelentés ezt természetesen nem is említheti, hiszen bizonyára veszélyeztetné a pénzügyi forrásait. (Trump pl. 3 éve nem fizeti be az ENSZ Népesedési Programjának az USA esedékes hozzájárulását, most meg már a WHO-tól is visszatartja.)
Az UNICEF-et naggyá tévő igazgatója (1980-1995) még Child Survival Revolution programja fő elemei közé emelte a családtervezést és a lányok iskoláztatását: „A családtervezés nagyobb jótétemény, több embernek és kevesebb költséggel, mint bármely egyéb technológia, ami az emberiség rendelkezésére áll.” (James Grant, UNICEF)
1974-ben, közel fél évszázada a Élelem Világkonferencián Rómában az USA külügyminisztere látványosan kijelentette: „Tíz éven belül nem lesz olyan gyermek, akinek éhesen kell lefeküdnie!” De azóta több mint megduplázódott az emberi népesség, ami szinte minden politikai ígéretet képmutatássá változtat.
1970-ben Béke Nobel-díjának átvételekor a Zöld Forradalom atyja figyelmeztetett, hogy a mezőgazdaság gépesítése, kemizálása, a hibridek, az öntözés és a műtrágya csak épp lélegzetvételnyi időt ad az emberiségnek a népességrobbanás visszafordítására, különben még nagyobb éhezés jön.
Akkor kik is a felelősek a világéhezésért? A népességrobbanás súlyosságát tagadók, a fogamzásgátlás emberi jogát nem támogatók?
Simonyi, Gvula I.
https://en.wikipedia.org/wiki/World_Food_Conference
https://en.wikipedia.org/wiki/Child_survival_revolution
Folyamatosan nő az éhező emberek száma a világon
Egyre több ember éhezik a világon – állapította meg az ENSZ friss tanulmánya. Több tízmillió fővel bővült az elmúlt öt évben a krónikusan alultáplált emberek száma és a világ országai továbbra is küzdenek a helytelen táplálkozás különböző formáival.
“Az élelmiszerbiztonság és a táplálkozás helyzete a világban” című éves jelentés legutóbbi kiadásának becslései szerint 2019-ben csaknem 690 millióra nőtt az éhezők száma, ami a 2018-as évhez képest 10 milliós, az 5 évvel ezelőttihez képest pedig 60 milliós emelkedést jelent. Gazdasági okokból milliárdan nem képesek egészségesen vagy táplálóan étkezni.
Az éhezők száma Ázsiában a legmagasabb, de Afrikában nő leggyorsabban az arányuk. A jelentés előrejelzései szerint az egész bolygón a koronavírus járvány miatt több mint 130 millió ember válhat krónikusan éhezővé 2020 végéig.
“Az élelmiszerbiztonság és a táplálkozás helyzete a világban” a legtekintélyesebb globális tanulmány, amely az éhezés és az alultápláltság megszüntetése irányában tett erőfeszítéseket követi nyomon. A jelentést közösen készítette el az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD), az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja (UNICEF), az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az előszóban az öt ügynökség vezetői figyelmeztetnek:
„öt évvel azután, hogy a világ elkötelezte magát az éhezés, az élelemmel kapcsolatos bizonytalanság és az alultápláltság minden formájának megszüntetése mellett, még mindig nem vagyunk rajta azon az úton, hogy ezt a célt 2030-ig elérhessük”.
Áttekintve a 2000-es évekig visszamenőleg az éhezés mérőszámait, ugyanaz a konzekvencia vonható le: egy évtizedekig tartó folyamatos csökkenés után, a krónikus éhezéssel kapcsolatos számok 2014-ben elkezdtek lassan emelkedni, és ez a folyamat azóta is tart.
Továbbra is Ázsiában van a legtöbb alultáplált ember (381 millió). Afrika a második (250 millió), majd Latin-Amerika és a karibi térség (48 millió) következik. Az alultápláltságnak, vagyis az éhes emberek általános százalékos arányának globális előfordulása alig változott (8,9 %-on van), azonban az abszolút számok 2014 óta emelkednek. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt öt évben az éhezés a globális népességgel együtt párhuzamosan nőtt.
Ez a tény viszont elrejti a hatalmas regionális egyenlőtlenségeket: százalékos arányát tekintve Afrika a legnagyobb mértékben sújtott régió – népességének 19,1%-a alultáplált – és ez a trend egyre inkább nő. Ez a szám egyébként több mint a kétszerese Ázsia (8,3 %), valamint Latin-Amerika és a karibi térség (7,4%) arányának. A jelenlegi tendenciák alapján 2030-ra világviszonylatban Afrikában él majd a krónikusan éhező emberek több mint fele.
A járvány ára
Az éhezés elleni küzdelem megrekedése mellett a koronavírus járvány fokozza a globális élelmezési rendszerek sebezhetőségét és hiányosságait – azaz minden tevékenységet és folyamatot, amely érinti az élelmiszerek termelését, elosztását és fogyasztását.
Noha még túl korai felmérni a lezárások és az egyéb intézkedések teljes hatását, a jelentés becslései szerint a koronavírus által kiváltott gazdasági recesszió eredményeként minimum további 83 millió, de akár 132 millió ember is éhezhet 2020-ban. Ez a visszaesés további kételyeket vet fel a fenntartható fejlődés 2. céljának (nulla éhezés) megvalósításában.
Forrás: UNICEF Magyarország
Kapcsolódó: