Keresés eredménye: fenntartható
Találkoznak a Karbonsemleges Vállalatok
Feltehetjük a kérdést, hogy az a cég, amelyik ma nem rendelkezik stratégiával a valóban karbonsemleges működés igazolásához, az tényleg felelős vállalat -e? “Az ősembernek meg…
Valóban Felelős Vállalat
A KÖVET egyik leginnovatívabb szellemi terméke a Valóban Felelős Vállalat (VFV)-modell, amelyet 2005-2007 között dolgozott ki dr. Tóth Gergely főtitkár, az Európai Unió Leonardo Programjának támogatásával. A könyvben…
A világon elsőként Costa Rica
A világon elsőként Costa Rica elérte a 99 százalékos megújuló energiahasználatot – Costa Rica 2015-ben a világon elsőként az egész ország energiaellátását szinte teljesen megújuló energiaforrásokból…
A klímaváltozás jelenti a legsúlyosabb veszélyt a nemzetbiztonságra
Több amerikai vesztette életét az idei karácsonyi hétvége alatti viharokban, mint szélsőségi iszlamista támadásokban 2001 szeptember 11 óta Id. Bernie Sanders amerikai demokrata elnökjelölt meggyőződése…
iCC – Iránytű a karbonsemleges világ felé
Nyilatkozat az iCC Karbonsemleges cégek nevében a 21. PÁRIZSI KLÍMACSÚCSOT követően. Hiszünk abban, hogy összefogással és egy kis szerencsével, illetve karbon lábnyomunk radikális csökkentésével, veszélyben…
Feladatok Párizs után
Az Energiaklub, a Greenpeace Magyarország, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Védegylet és a WWF Magyarország közös nyilatkozata a párizsi éghajlatvédelmi megállapodásról Budapest,…
Energiahatékonysági beruházások szükségesek a klímaváltozás ellen
Bármilyen megállapodás is szülessen Párizsban a jövő globális klímastratégiáját illetően, az energiahatékonyság növelése az egész világ számára az egyik legkézenfekvőbb megoldás a gazdaság dekarbonizációjára –…
Legyen véleménye az egyházaknak a környezetvédelemről
Az egyházaknak lehet és kell is, hogy karakteres véleménye legyen az emberiség fenntarthatatlan életmódjáról és a környezetvédelemről – mondta a köztársasági elnök a magyarországi történelmi…
Kulcsfontosságú információk hiányoznak a felelősségvállalási jelentésekből
Kulcsfontosságú fenntarthatósági információk hiányoznak a nagyvállalatok éves pénzügyi és vállalati felelősségvállalási jelentéseiből, a magyar cégek nemzetközi összehasonlításban jól szerepeltek – derül ki a KPMG friss…
700 km-es klímafutás az élő bolygóért
700 km-es klímafutás az élő bolygóért – 7 napon át 700 kilométert futnak le azok, akik úgy érzik, most tehetnek valamit egy mindannyiunk számára fontos…
COP21 Napról napra
Budapest, COP21 – 2015. december 17., csütörtök (MTI) Magyarország erős gazdasági befolyáshoz juthat a megállapodással Magyarország erős gazdasági befolyáshoz juthat az ENSZ 21. klímakonferenciáján Párizsban…
Áder: Van egy visszatérő álmom
A döntéshozók erkölcsi felelősségét hangsúlyozta Áder János a párizsi klímacsúcs nyitónapján elmondott beszédében. A magyar köztársasági elnök Vlagyimir Putyin orosz elnök után kapott szót. “Van…
Sivatagi cserjéből készített gumiabroncsot a Bridgestone
A Bridgestone Corporation bejelentette, hogy sikeresen kifejlesztett és legyártott egy olyan gumiabroncsot, amely természetes gumi összetevőit 100%-ban guayule-ből, egy száraz területeken honos sivatagi cserjéből nyerte….
Vagy víz fog folyni, vagy vér
2025-re az emberiség ötöde, bő másfél milliárd ember fog olyan területeken élni, ami vízhiánnyal küszködik. “A következő közel-keleti háború a víz miatt fog kitörni, nem…
Komoly gondok vannak a paksi bővítéssel
Az MVM Paks II. Zrt. által készített és benyújtott környezeti hatástanulmány nem foglalkozik behatóan a keletkező hulladékok kezelésével és a Duna hőterhelésével, így éppen a…
Harcolj a klímaváltozás ellen!
Immár három éve, hogy az iCC (a környezetvédelem iránt elhivatott szervezet) partnereivel együtt azon dolgozik, hogy a világ figyelmét a klímaváltozás valóságára. Az országok vezetői…
Az iCC a Word Green Design Oraganisation Milano Forumon
A Vigeo Plus és a GammaWinmédia elhozta Varga Virágot és az iCC-brandet Milánóba a World Green Design Organisation nagyszabású presztízs rendezvényére az Expo 2015 Milano…
Magyar napelemes autó vágott át a sivatagon
MAGYAR SIKER BRIDGESTONE ABRONCSOKON – 3000 kilométeres versenyen ért célba a magyar Megalux napelemes autó Ausztráliában Budapest, 2015. október 29. – Az előkelő 7. helyen…
Last Call: 40 év igazolja az 1972-es A növekedés határai vészjelzést!
40 évvel később az MIT (Massachusetts Institute of Technology – és a világ legnagyobb kutatóintézete /a szerző/) tagjai, akik 1972-ben megjelentették jelentésüket “A Növekedés határai”…
Karbonsemleges szerveren már több cég
Egyre több cég veszi igénybe a karbonsemleges szerver szolgáltatást, így egy újrafelhasználással foglalkozó cég is, aki korábban karbonkreditek megvásárlásával már zöldítette magát. A Réthy Fashion…
FAREL – Romániában az elsők között az önkéntes karbon piacon
Annak ellenére, hogy a valóság rávilágít arra, hogy mennyire hibásak vagyunk a Földi életünk tönkretételében nagyon kevesen vannak, akik elkötelezik magukat a fenntarthatóság támogatásával kapcsolatban….
Barack Obama amerikai elnök vasárnap az ENSZ-ben
Barack Obama amerikai elnök vasárnap az ENSZ-ben sürgette, hogy a világ országai “erőteljes” megállapodást fogadjanak el az év végi párizsi klímacsúcson. Obama New Yorkban, a…
Áder János fontos bejelentést tett az ENSZ-ben
Ha a világ országai az év végi párizsi klímacsúcson nem lesznek eredményesek a klímaváltozás elleni fellépésben, akkor nem lesz teljesíthető egy sem az ENSZ pénteken…
Legfeljebb öt év maradt az irányváltásra
Alig néhány éve maradt a világnak arra, hogy sikerüljön megelőzni egy katasztrofális következményekkel járó klímaváltozást. Pedig a kellő tudás és a megfelelő mennyiségű pénz is…
Augusztus 13: a Túllövés Napja
Az emberiség idén alig több mint 7 hónap alatt, augusztus 13-ára használta el a Föld egész éves erőforrás mennyiségét, a Global Footprint Network jelentése szerint….
Így mutat be Göteborg az európai nagyvárosoknak
A svéd nagyvárosban kizárólag megújuló energiát használó autóbuszjárat indult. A Siemens technikával felvértezett Volvo buszok azt követően álltak forgalomba, hogy alig mésfél éve kidolgozták a…
Beigazolódik az IPCC jelentésben foglaltak!
Tavaly megjelent Hegyeshalmi Richard nagyon jó összefoglalása “Ha így megy tovább, mind beledöglünk” címmel, mely aktualitása a mai napig tart. A ClimeNews olvasóinak meg kell…
ZÖLDINNOVÁCIÓS TANANYAG KIDOLGOZÁSÁT CÉLZÓ PROJEKT
HAMAROSAN LEZÁRUL A ZÖLDINNOVÁCIÓS TANANYAG KIDOLGOZÁSÁT CÉLZÓ PROJEKT A Szent István Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem összefogásával megvalósuló, mintegy 864,18 millió forintnyi…
A Föld környezeti gondjaira közös megoldásokat kell találni
A Föld környezeti gondjaira közös megoldásokat kell találni – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a visegrádi négyek (V4) és az Amerikai Egyesült…
Magyarország elsőként csatlakozott
Üdvözölte az Egyesült Államok környezetvédelmi ügynökségének kijelölt igazgató-helyettese, hogy Magyarország, Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére az első ország volt, amely csatlakozott az éghajlatváltozás elleni nemzetközi…
Al Gore videóüzenete a klímavédelmi kampányról
A klímaváltozás elleni összefogás jelentőségét hangsúlyozza Al Gore volt amerikai alelnök videóüzenetében, amely kedden jelent meg az Áder János államfő kezdeményezésére május elején indított www.elobolygonk.hu…
Az agrártárca csatlakozott a klímavédelmi kampányhoz
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) csatlakozott Áder János köztársasági elnök felhívásához, és támogatja azt a klímavédelmi kezdeményezést, amelynek célja, hogy nemzetközi összefogással ösztönözze a világ vezetőit…
Energiaválság
1. Energiaválság A harmadik évezred elején elérkeztünk az emberiség történetének egy kritikus szakaszához, amikor globális válságok egymással összefüggő, egymásból is következő, sokszor egymást erősítő rendszerével…
A fosszilis tüzelőanyagok és az energianövények égetésének környezeti hatásai
2. A fosszilis tüzelőanyagok és az energianövények égetésének környezeti hatásai Az 1930-as évektől kezdődő időszak első szakaszában az európai gazdaság legfőbb energiaforrása a szén volt,…
KitKat-botrány: nem esznek többet orángután-ujjat
A nyugati világ pálmaolaj igénye hatalmas. Az olajpálmából kinyert olaj kozmetikai termékekben, fogkrémekben, testápolókban és csokoládékban kerül felhasználásra – de a “környezetbarátnak” nevezett bioüzemanyagokban is….
Napelem vs. paksi bővítés? Itt a nagy párbaj!
Két energiapiaci szakértőt kérdeztünk a paksi bővítés pénzügyi és energetikai kérdéseiről. Egyikük az atomenergia, másikuk inkább a napelemes rendszerek mellett érvel. A piros sarokban Hárfás…
100%-ban elektromos autó
Autózás károsanyag-kibocsátás nélkül! Ez már a valóság. Nem a jövőben vagyunk, viszont bepillantást enged egy olyan korba, ahol a járművek szinte hangtalanul suhannak és füstölés…